Érvelés mikéntjének az átvitele

A FIDESZ Gyurcsány öszödi beszédének köszönheti hatalomra jutását, és ugyanez tette lehetővé az LMP és a JOBBIK parlamentbe kerülését.

Az ISIS létrejöttét Obama Szíriai ellenzéket segítő politikája alapozta meg, ugyanez a politika áll az iszlám állam megalakulása, valamint az amerikai és más túszok lefejezése mögött.

A „terrorista” szervezetek sejtszerű felépítését Oszama bin Láden meggyilkolása gyorsította fel. Ez magyarázza meg, hogy miért lehet egy „terrorista” szervezet vezetőjét többször is likvidálni.

Liberális, illiberális

Csak azt tedd másokkal, amit mások is megtehetnek veled!

Ne tedd azt, amit nem szeretnél, hogy mások veled tegyenek.

Átfogalmazva:

Ha megvered a Jóskát, akkor a Jóska barátja is megverhet téged!

Ne verd meg a Jóskát, mert akkor a Jóska barátja sem ver meg téged!

A Jóska barátja helyébe behelyettesíthetjük Istent, vagy valamelyik vallási korifeust, de láthatjuk, hogy mindkét megfogalmazás az emberi együttélés alapvető normáját fogalmazza meg.

A megfogalmazások különbségét lehet hangsúlyozni, de ennek a hangsúlyozásnak nem sok értelmét látom.

A megfogalmazások egyike a tettre ösztönző „Csak azt tedd …” a másik a cselekvésről lebeszélő „Ne tedd azt …” értelmű. A tényleges cselekvéseket , azt hiszem   hogy, nem a megfogalmazások határozzák meg.

A tettre ösztönző megfogalmazást nevezhetjük liberálisnak, a tettről lebeszélő megfogalmazást nevezhetjük illiberálisnak.

Ha a parlamenti többség kizárja, hogy a kisebbségnek is lehetnek jó gondolatai, és a parlamenti kisebbség se ismeri el, hogy a többség is csinálhat jó dogokat, akkor a liberális, illiberális vita értelmetlen.

Árvíz!

Az idei (2014) árvizek kapcsán az jutott eszembe, hogy igazából az az érdekes, mennyi víz folyik le egy folyó (patak) szakaszon normális és árvizi körülmények között. Az érintetteket egyrészt ez érdekelheti, másrészt a területüket érintő gátmagasítások mértéke. Ez alapján tughatják, hogy a mederkotrást, vagy a gátmagasítást részesítsék-e előnyben. A "törzstiszteknek" az ilyen adatok előállításával kell foglalkozniuk, a homokzsákok töltését és a gátmagasítást nyugodtan rá hagyhatják a kevésbé képzett "katonákra" is.

http://ktkj.blog.hu/2013/06/05/az_arvizekrol

A bankokról!

Mivel az utóbbi időben gyakran esik szó a bankokról és törvénytelenségeikről, úgy vélem, ezt a témakört érdemes közelebbről megvizsgálni. Valamikor írtam az inflációról, mint annak a mozgató rugójáról, hogy a pénzünket miért a bankba vigyük, és ne otthon tartsuk a „cihában”.

http://ktkj.blog.hu/2011/11/18/az_inflaciorol_6

Azóta nyilvánvalóan megváltoztak az akkori adatok, jelenleg ezek kisebbek (az infláció 0,2%, a jegybanki alapkamat 2,1%, és 0,1%-kal nőtt a jegybank működési költsége, feltételezem, hogy ez a forrása a jegybank szokatlan kiadásainak). Ha feltesszük, hogy minden banknak legalább ennyi a működési költsége, akkor a kölcsöneinek az átlagos kamata nemigen lehet kevesebb, mint a jegybanki alapkamat és a működési költség összege, vagyis 4 %. Ami kamatot fizethet a betevőinek, annak pedig nagyobbnak kell lennie a 0,2 %-os inflációnál. Nyilvánvaló, hogy vizsgálni lehet a működési költség tételeit, szerintem kell is. Úgy vélem, hogy az alkalmazott amortizációs kulcsok az indokoltnál magasabbak.

De nézzük azokat a körülményeket, amik megváltoztatták az adósságtól való félelmet, és elfogadhatóvá tették az adóssággal való együttélést. Valamikor minden fiatal nézte, hogy mit örökölhet felmenőitől, mert mindezt neki már nem kellett megvennie. Igaz ugyan, hogy hosszú évekig úgy érezhette, hogy nem ura saját magának, mert még élt a tulajdonos felmenője. Ezért, az öröklő érintettek, valóságos ünnepként, a nem öröklő érintettek pedig addigi munkájuk elvesztegetéseként élték meg tulajdonos felmenőjük halálát. Nyilvánvaló, hogy az örökségre várakozó fiatalok örömmel belementek a hosszú évekig tartó adósságcsapdába, de már fiatalon hozzájutottak mindahhoz, amire egyébként sokáig kellett volna várniuk, ha egyáltalán örököltek volna valamit. A másik oldalon ottmaradtak az öregek életük összegyűjtött vagyonkájával, amire már a kutya sem pályázott, hiszen mindenkinek mindene (igaz, hogy adóssággal terhelten) megvolt. Ez a helyzet indította el a termelésnek azt a felfutását, ami az öregek kidobott holmija helyett újakat készít a helyükbe lépő fiataloknak. Bevallom, hogy a jelenlegi helyzet nem tetszik nekem de sajnos, nem tudok helyette jobbat ajánlani. Talán valaki tud.

Tabu témák

Tabu témákról akkor beszélünk, ha az adott témáról akár a neveltetésünk, akár egyéb körülmények miatt nem illik, vagy nem akarunk beszélni. Úgy gondolom, hogy ezekről a témákról sokan még gondolkodni sem akarnak, mert olyan gondolati következtetésre juthatnak, ami számukra elfogadhatatlan.

Az egyik ilyen téma, a halálunkkal kapcsolatos, egészen pontosan, hogy mi is lesz velünk a halálunk után. Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy belőlem, a gondolkodó emberből egy tárgy lesz, akinek a további sorsához nem lesz semmi köze. A vallásos emberek ezt a helyzetet nem tudják, vagy nem akarják elfogadni, ezért bíznak valami túlvilágiban, aki haláluk után is gondoskodik róluk és valamilyen formában feltámasztja őket és folytathatják életüket valamilyen formában. Mivel mindenkinek egy élete van, én úgy gondolom, hogy ezt az egy életet úgy kell leélnie mindenkinek, hogy ezt az egy életet a lehető legkellemesebben élje le. Ezért bármilyen kényszerítést helytelennek tartok. Úgy gondolom, hogy az ember számára az a kedvező, ha minél több dolgot lehetővé tesznek a számára, és minél kevesebb dologra kényszerítik. Függetlenül attól, hogy a halálunk utáni mivoltunkra milyen választ adunk, fel kell tennünk a kérdést, hogy mi legyen a holttestünkkel? Elképzelhetjük, hogy az emberiség létszáma állandóan nő, a temetők területe nem növekedhet ezzel együtt, mert valahol az élő emberek élelmét is meg kell termelni. Már jelenleg is láthatjuk, hogy a hagyományos temetések mellett, más formák is (urnás, szórásos stb.) terjedőben vannak. Előbb utóbb felmerül az a kérdés is, hogy az emberi hullákban megtestesülő protein mennyiség kivonható-e a természeti körforgásból? Lehet, hogy más szemmel fogjuk nézni a Tibetiek madáretető szokását, vagy a jegesmedvének visszaadott hullák eszkimó gyakorlatát. Látnunk kell, hogy az emberiség egy korábbi történetében, az emberevés nem számított elutasított cselekvésnek.

 Napjainkban, különösen a volt szocialista országokban, illetlenség a kapitalizmus és a szocializmus összehasonlításáról beszélni. Jelenleg az a trendi, ha azt mondjuk, hogy a szocializmusban minden rossz volt, a kapitalizmus pedig csak jóval köszöntött ránk. Ferde szemmel nézünk azokra, akik a szocializmus jó oldalairól és a kapitalizmus árnyoldalairól beszélnek. Eszünkbe sem jut, hogy a volt szocialista országoknak olyan tapasztalat van a birtokában, amilyen a mindig is kapitalista körülmények között élő országoknak nincs és nem is lehet. Nekünk tapasztalatunk van abban, hogy az alsó és a felső rétegek jövedelmi és vagyoni különbségeit kordában lehet és kell tartani. Ez a kordában tartás egyáltalán nem jelenti az egyenlősdit, de elviselhetővé teszi a különbségek elviselését .Én azt látom, hogy ez a jövedelmi és vagyoni  határtalan különbség a jelenlegi kapitalizmust,a munkanélküliség és a morális hanyatlás növekedése irányába taszítja, ami tolja a világot az elszemélytelenedő (távirányított) háború felé.

 A „fejlett” világban nagyon divatosak, a különböző védelmek, amik többnyire valamilyen régi dolognak a megőrzését jelentik (környezet-, természet-, ózonpajzs- stb.). Mindez azt sugallja, hogy a múltat valamiféle aranykornak tekintjük, korunkat pedig őrizzék azok, akik utánunk jönnek. Úgy vélem, hogy nekünk elsősorban a saját korunkkal és a jelenlegi lehetőségeikkel kellene foglalkoznunk úgy, hogy teendőinket sok szempontból megvizsgálnánk és csak ezután, a pro és kontra érvek ismeretében cselekednénk. Példaként a talajterhelést nézzük meg. Tegyük fel, hogy valaki megtrágyázza a földjét. Mit lássak a cselekedetében? Trágyázást, vagy talajterhelést. Mikor válik a trágyázás talajterheléssé? A családi ház szikkasztóját talajterhelőnek, pottyantós WC-jét ebből a szempontból elfogadhatónak ítélem? A szúnyogok irtását és a legyeket vonzó háziállatok számának mérséklését kívánatosnak, a fecskék megritkulását sajnálatosnak tartjuk. Úgy gondolom, hogy a védelmekről szólva nekünk elsősorban a mai ember védelmét kell biztosítanunk, lehetőleg úgy, hogy az utánunk jövőknek is legyen megvédeni valójuk.

A tartalékokról!

Először elmondom, hogy szerintem milyen tartalékok vannak:

• Biztonsági tartalék
• Üzemzavari tartalék
• Védelmi tartalékok:

                                            Katasztrófavédelem (tűz, víz, rend stb.)

                                            Honvédelem

Ezeknek a tartalékoknak a költségei beépülnek valamennyi termék és szolgáltatás áraiba. Amikor a rezsicsökkentésről hallunk, akkor óhatatlanul felmerül bennünk az a kérdés, hogy az érintett termékek és szolgáltatások áraiban meglévő tartalékok melyikét érinti az árcsökkenés, vagy prózaian fogalmazva, melyik tartalék csökkentésével tudom elérni az árcsökkentést?

 Nézzük meg, hogy a biztonsági tartalékot csökkenthetem-e? Először is azt kell tisztázni, hogy mit értünk biztonsági tartalék alatt. Úgy gondolom, hogy a biztonsági tartalékok jelentős része az érvényes szabványokon (normatívákon) és törvényi előírásokon keresztül be van építve a kérdéses termékekbe és szolgáltatásokba (biztonsági övek, bukósisakok, hidak behajlásai stb.).Azt hiszem, hogy ezeket a biztonsági tartalékokat esetenként mérsékelni lehet, a nagyobb veszedelmek elkerülése céljából (valakit egy vékony zsinóron is leengedhetek az égő lakásból, de ugyanez a zsinór nem alkalmazható a magas épületek ablaktisztításakor).

 Tulajdonképpen mit is tekinthetünk üzemzavari tartaléknak?  Úgy gondolom, hogy a raktározott készletek többsége üzemzavari tartaléknak tekinthető, mert ezekre a tartalékokra csak akkor van szükség, ha a normális üzemelést a tartalékoltak hiánya akadályozza. (Egy szerelőszalag működését akadályozza, ha valamelyik alkatrész, elem hiányzik. Az autó haladását akadályozza, a defektes kereke, ezért célszerű pótkereket az autóban tartani). Nyilvánvaló, hogy az ilyen tartalékokat a termékeket és szolgáltatásokat nyujtók igyekeznek minimalizálni, de erre a kormányzatoknak kevés az esélyük.

 A védelmi tartalékok közül, a katasztrófavédelem költségeit tulajdonképpen csak az előző tartalékok csökkentésével lehet elérni. Más a helyzet a honvédelmi tartalékokkal. Mivel most a rezsicsökkentés hátteréről beszélek, azt kell megnéznem, hogy mi teszi lehetővé a rezsiben szereplő áruk és szolgáltatások árainak a mérséklését? Mivel az előző tartalékok csökkentése nem teszik lehetővé a rezsicsökkentést, marad a honvédelmi tartalékok csökkentése. Milyen érvek hozhatók fel ezeknek a tartalékoknak a csökkentése mellett? Először is az, hogy az elmúlt évtizedekben semmi szükségünk nem volt ezekre a tartalékokra, mert sem háború, sem háborús szituáció nem fenyegette hazánkat. Kezdetben a Varsói Szerződés (VSZ), majd a NATO, megítélésünk szerint megfelelő védettséget biztosít hazánknak, ezért a honi tartalékokat jelentős mértékben csökkenteni lehet. Persze azt mindenkinek tudnia kell, hogy bármilyen, a honvédelem igénybevételét igénylő beavatkozáskor, ilyen tartalékokkal nem számolhatunk, ezért a kiépítetlen hálózatok és termelői kapacitások miatt nehézségeink lehetnek és a honvédelem eredménytelen lesz.

A Magyarok dilemmája.

Az ukrajnai események kapcsán, nekünk, magyaroknak nehéz válaszokat kell megadnunk. Először is a kárpátaljai magyarok szempontjaiból kell megvizsgálni a jelenlegi ukrán hatalom intézkedéseit. Ebből a szempontból sem a meghozott nyelvtörvény, sem a katonai behívási gyakorlat nekünk nem tetszik. Igaz, hogy az oroszok kelet-ukrajnai ténykedése sem tölt el bennünket kitörő örömmel, de az erdélyi magyarok és az Ukrajnában rekedt oroszok közti hasonlóság érthetővé teszi számunkra az oroszok cselekedeteit. Ha sem az oroszok, sem az Ukrajnában rekedt oroszok most nem harcolják ki, a nagyobb mozgásteret biztosító autonómiát, akkor az oroszok minden későbbi erőfeszítése színpadias, az Ukrajnában rekedt oroszok ténykedése kétséges lesz ugyanúgy, ahogy a mostani erdélyi magyarok és a mai magyarországi magyarok tevékenysége is mutatja. Valószínű, hogy ugyanez a skizofrén helyzet jellemzi a kárpátaljai magyarok helyzetértékelését is. Azt hiszem, hogy a jelenlegi ukrán eseményekkel kapcsolatos magyar cselekvéseket ilyen szemüvegen keresztül kell látnunk.

Új vallás?

Félelem valamitől? Félelem attól, hogy a halálunk után mi lesz velünk? Félelem attól, hogy a halálunk előtt mi lesz velünk? Félelem az Isten (vagy Krisztus) büntetésétől. Félelem a háttér hatalom (HH) büntetésétől. A régi vallások vezetőit és papjait ismerjük, az új vallás vezetése és papjai most vannak kialakulóban. A közös elem ezek között az, hogy mindkét ijesztgető megismerhetetlen, de a hívők ijesztgetésére tökéletesen alkalmas. Ha a jelenlegi világunkban valami rosszal találkozunk, elegendő a gonosz HH - t mögé képzelni.

Úgty gondolom, hogy aktualitása miatt, érdemes átgondolni egy korábbi bejegyzésemet.

http://ktkj.blog.hu/2013/02/25/igy_is_tortenhetett_volna_311

Kapkodjuk a fejünket!

Valamikor, ha a magyar honpolgár dinnyét vásárolt, akkor meglékeltette és megkóstolta a megvásárlandó dinnyét. Ha nem volt eléggé édes, vagy vastag volt a héja, akkor kért egy másikat, vagy egyszerűen elállt a vásárlási szándékától. Közegészségügyi „szakemberek” kitalálták, hogy a lékelés nagyon káros az egészségre, mert a léken keresztül mindenféle ártalmas dolgok szennyezhetik az emberi fogyasztásra szánt terméket. Mivel lékelés nélkül az emberek nem akartak nagyméretű dinnyéket vásárolni, a termelők a kisméretű dinnyék termelését kezdték favorizálni. Mivel az illetékes minisztérium felkarolta a dinnyetermelést, a gazdák visszaálltak a nagyméretű dinnyék termelésére. A lékelés továbbra is tiltott, de a nagyméretű dinnyék feldarabolása nem. Ezért, most azt láthatjuk, hogy az árusok többsége darabolja a nagyméretű dinnyéket. A közegészségügyi „szakemberek” most hallgatnak, legfeljebb a fogyasztó tapasztalja azt, hogy a felszeletelt dinnyéjének nyálkás a felszíne és a kívánatos csemegéből komposztálható hulladék lett. Tegyük fel, hogy a német és a lengyel fogyasztók már alig várták a kiváló minőségű magyar dinnye megjelenését a piacukon, a magyar gazda pedig alig győzi kielégíteni felvásárlóinak az igényét. Korábban a nem megfelelő dinnyéket megetette a háziállataival (szarvasmarha, ló, sertés stb.), mivel most nincs etetni való, így nyilvánvalóan ilyen háziállatok sincsenek. A SZU megszűnése előtt, a macskajajt elkerülendő, a vodka - vedelő csapat rengeteg savanyított kisdinnyét és „zakuszkát” fogyasztott.. Nálunk ugyan mindent megtettek a „pálinka – vedelő” csapat megteremtéséért, de még nem sikerült megkedveltetni sem a savanyított dinnyét, sem a „zakuszkát”.

A tengerparti sávok jelentősége!

Sokakban a tengerparti sávokról hallva, a tengerpartokkal összefüggő turizmus, a partközeli olaj platformok rémlenek fel. Kétségtelen, hogy ezek nagyon fontos részei annak, amiért a tengerparttal rendelkező országok a halászati jogokon túl, szeretnék minél távolabbra kitolni a szuverenitásuk határait. Azt azonban tudnunk kell, hogy akár a szén-, kőolaj-, földgázképződést jelenleg erősen kötjük a szárazföldhöz, és ezeket a képződményeket kizárjuk a megújuló energiaforrások közül. Tegyük fel, hogy létrejöhetnek kőszéntelepek a part menti hínár mezőkből is, kőolaj és földgáz pedig képződhet jelenleg is a havazásszerűen hulló plankton tetemekből. Úgy vélem, hogy ezek a lehetőségek később jelentőséggel fognak bírni. Ezeknek a területeknek a föld légkörére és a tengerekre kifejtett hatásáról (metán, széndioxid kibocsátás, savanyodás) keveset tudunk.

A kivagyiságról és az irigységről!

Bizonyára mások is elgondolkoznak azon, hogy milyen tényezők állhatnak a magyarok útjában, amikor valami biztató jövőkép kialakítására támad lehetőségünk. Érthetetlen, hogy miért alakulhatott ki bennünk az a kép, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha már a miénk megdöglött. Kérdezhetjük, hogy az irigység, vagy a kivagyiság nehézségeink kiindulópontja? Én úgy gondolom, hogy a kivagyiság a nehézségeink kiindulópontja. Ugyanis a kivagyiság igényli azt, hogy valaki vágyakozzon arra, amit én elértem. Az általam elértek egyesekből nem váltanak ki vágyakozásokat (nekik több van, vagy nem érdekli őket, ami nekem van), másokból irigységet váltanak ki (ezek egy része elérhetőnek, más része elérhetetlennek tartja, ami nekem van). Az egész politikai kultúránkat ennek a kettősségnek az érvényesülése jellemzi. Az éppen hatalmon lévők a kivagyiság képviselői, ellenzékük alkotja az irigykedők táborát. Mivel a honpolgárok ezt látják, és tapasztalják a mindennapjaikban, úgy vélhetik, hogy ez a helyes megközelítése az emberek egymáshoz való viszonyának. Szerintem ez állhat annak a hátterében is, hogy nem tudunk egy tisztességes nemzeti ünnepet létrehozni, emiatt igazinak csak néhány régi egyházi ünnepet tudunk elfogadni. Más ünnepeket, ünnepelünk ugyan, de mindenki mást ünnepel ezeken a napokon. Nagyon erőlködünk, hogy találjunk valamilyen eseményt, ahol kimutatható a magyarok győzelme valaki más felett, de eszünkbe sem jut, hogy végre győzelmet arathatnánk magunk felett is. Legyőzhetnénk a kivagyiságunkat és az irigységünket.

A szeretetről és a gyűlöletről!

Ezt a két fontos érzést teljesen emberinek gondoljuk, és nem foglalkozunk azzal, hogy valamiből ezek az érzések is kialakultak. Nyilvánvaló, hogy előzményekért az állatvilágban tapasztalható viselkedési formákat kell megnéznünk. Azt láthatjuk, hogy a ragadozó állatok többsége hevesen védi a területét és az állatok többsége mi mindet meg nem tesz a fajfenntartás érdekében. Szerintem, ezek az emberi érzések a fenti, két viselkedési formából alakultak ki. Ilyen alapon érthetővé válik, hogy miért fogadjuk rezzenéstelen arccal azt, hogy milliókkal megrövidítenek bennünket és miért háborodunk fel akkor, ha a személyemet éri ennél sokkal jelentéktelenebb kár (megdézsmálják a szomszéd bácsi körtéjét). Úgy vélem, hogy az általánosítást takaró kérdésfeltevéseknek (ki szereti a cigányokat, zsidókat, munkanélkülieket stb.) nincs racionális alapjuk, mert szeretni és gyűlölni csak azt tudjuk racionálisan, akivel szemben állunk, akiről véleményt tudunk kialakítani. Az állatok nem tudnak szembeszállni azzal, aki az élőhelyüket felgyújtja, de az ember tud védekezni azok ellen, akik az emberek nagyobb csoportjának kárt okoznak.

Gyakorlati oktatási centrum

A közelmúltban beszéltem az egyoldalúságról, a duális képzés tálalásáról. A szakember képzés iránti igényeket és a szerintem rendelkezésre álló lehetőségeket mérlegelve, az alábbi látomásom támadt. Magyarország méreteit figyelembe véve úgy gondolom, hogy a minden szakképző intézmény gépekkel és szakemberekkel való felszerelése helyett, gyakorlati oktatási centrumokat lehetne létrehozni, célszerűen a jelenlegi szakmunkás képzések központjában. Ezeket a centrumokat fel lehetne szerelni a legmodernebb eszközökkel és a legrégebbi eszközökkel is, amikkel a kikerülő szakemberek tevékenységük során találkozhatnak. Ezeket a centrumokat úgy képzelem el, mint a mostani nagy áruházakat, csak a polcok helyett, gépek sorakoznának. Ezek a centrumok rendelkeznének autóbuszokkal is, amelyek szállítanák gyakorlati oktatásra a szakmunkás képző intézmények diákjait. Megfontolandónak tartom, hogy ezekhez a centrumokhoz tartozzon-e valamiféle kollégium, ahol a gyakorlati képzés idejére a rászoruló tanulók elhelyezhetők. A centrumok megépítéséhez, és felszereléséhez, gondolom, hogy EU-s forrásokat is meg a vállalatok ritkán használt gépeit is felhasználhatnánk. A centrumok oktatóbázisa teljesen elkülönülne az egyes szakember képzőktől és a jelenlegi szakoktatók vagy elmennének ezekbe a centrumokba, vagy áttérnének a szakma gép nélkül is oktatható elemeinek az oktatására.

A közlekedési útvonalak fonódása

Az utóbbi időben gyakran hallani a budai villamosok fonódó útvonalairól. Nyilvánvaló, hogy olcsóbb úgy útvonalakat kiépíteni, ha egyes szakaszok közösek lesznek. Ilyenkor azt kell megvizsgálni, hogy mi történik a közös szakasz kiesése (üzemzavar, ártó szándék) esetén? Mennyivel csökken a két nyomvonal kapacitása, a közös rész miatt? Miképpen oldódik meg a helyzet a több nyomvonal kiesése esetén? Látni kell, hogy a létesítéskor megspórolt összegeket, az üzemeltetési és a tartalékképzési költségek esetleg meg is haladhatják. Azt kell tudni, hogy minden létesítés költségei mostaniak, az üzemeltetés és tartalékolás költségei későbbiek. A biztonsági tartalék képzése mindig sokba kerül, de a bekövetkező kellemetlenségek még többe kerülnek. A tartalékok csökkentése mindig a jelen idejű kiadások csökkenését, de a jövő idejűek növekedését jelentik.

Víziókról!

A következőkben a víziók szót, a jövőképek értelemben fogom használni. Miután az idei évben mindenféle képviselőket választunk, úgy gondolom, fontos elgondolkodni azon, hogy választottjainknak milyen vízióik vannak a teendőikről? Persze azt is végig kell gondolnunk, hogy azoknak a képviselőknek rendelkezésükre állnak-e azok az eszközök, akiktől valamiféle vízió felvázolását elvárjuk. Eszközök nélküli víziók értelmetlenek, mert én az ilyesmit ábrándozásnak tekintem. Ha egy képviselő testületi tagnak nincsenek eszközei, akkor a víziói csak arra terjedhetnek ki, hogy milyen javaslatot tesz az eszközzel is rendelkezőnek. Ahhoz, hogy egy víziót világosan lássunk, a jelenlegi helyzetet kell elfogadhatóan ismernünk, hiszen akkor tudjuk megmondani, hogy innen jutottunk el ide. Látni kell, hogy ebben a helyzetértékelésben nem jut szerep a múltnak. A múlt nyilvánvalóan meghatározza a jelent, és így a jövőt is, de jelenleg nem erről van szó. Ha valaki vissza akar menni Ádámhoz és Évához, az álljon történésznek, mert nekik ezt a hivatásuk. Vannak olyan vezetők, akik az eszközökkel rendelkeznek, de az adott területre vonatkozó víziójuk nincs. Az ilyen helyzetek az adott terület fejlődését lelassítják, sok esetben megállítják. Az eddigiekből gondolom, kiderült, hogy csak a megválasztott képviselőkről beszéltem, akik víziójuk megvalósításához valamilyen közösség pénzét használják. Magán emberek a saját pénzüket használhatják ábrándjaik megvalósítására. Én a hitelminősítőket úgy fogom fel, mint akik ezeket az ábrándokat valamiféle vízióvá változtatják. Van, amikor ezek az ábrándok valósággá válnak, de ezeket úgy tekinthetjük, mint a nyereményt egy szerencsejátékban. Aki közpénzzel bánik, az kerülje a szerencsejátékot.

Az EU alapjáról!

Az EU alapját megítélésem szerint az képezi, hogy a termeléshez szükséges dolgok, a tagországok között szabadon áramoljanak. Ezek között a dolgok között van, a termeléshez szükséges munkaerő és a termőföld is. Nem tekintem véletlennek, hogy egy platformra kerültünk a munkaerő szabad vándorlását ellenző angolokkal, amikor mi a tőkének tekintett termőföld megvásárlását akarjuk megakadályozni. A magyar gazda tőkéjét a birtokában lévő földje képezi, amit nem adhat el annak, aki ezért a legtöbbet ajánlja. A magyar állam korlátozza a termőföld értékesítését, de ezért a korlátozásért nem ad semmiféle kárpótlást és az elővásárlási jogát sem érvényesíti. Azt hiszem, hogy nem áll jól a szénájuk az angoloknak sem meg nekünk sem,

Az üveg zsebről!

Bizonyos politikusi körök bevételeiről az érintetteken kívül, mások is szeretnének tiszta képet kapni. A mások erre gondolták ki az üvegzseb szlogent. Én úgy gondolom, hogy napjainkban már annyi féle üveget gyártanak, ami a valamikori átlátszóságot jelképező értelmet nagymértékben túlhaladottá teszi. Vannak üvegfajták, amik egyenesen azért készülnek, hogy az átláthatóságot megakadályozzák. Azt hiszem, hogy egyszerűbb volna azt kimondani, hogy jövedelmet csak egy helyről kaphatnak azok, akiknek a jövedelme meghaladja a minimálbért. Ez nem zárná ki azt, hogy a minimál nyugdíjat „élvező” elmenjen éjjeli őrnek.

Az összefogásról!

Most a választások befejeztével sokan vannak, akik hiányolják az Orbán (Fidesz, KDNP) elleni összefogást. Én úgy gondolom, hogy bármilyen összefogásnak feltétele, hogy mi másképp tennénk a mindennapi tennivalókat, mint azok, akik ellen összefogunk. Mivel az összefogást hiányoló értelmiségtől senki nem tudhatja meg, hogy mit tennének másképp, így csak az alapján tájékozódhat bárki, hogy a jelenlegi gyakorlatot valamiért elutasítja. Ha valaki attól fél, hogy más valósítja meg az ő ötletét, annak nem a nép jóléte, hanem a saját magamutogatása a fontos. Én nagyon fontosnak tartom azt, hogy egyes cselekvések elutasítása mellett, világossá váljon az, hogy én mit tennék az elutasított cselekvés helyett. Ha számomra nem válnak világossá, a jövőbeni cselekvések, akkor rám nem számíthatnak azok, akik a jelenleg cselekvők elleni összefogást hiányolják.

Változásokról!

Nézzünk meg közelebbről néhány változást, és ezeknek a változásoknak az általam látott gyökereit és következményeit.

1. Az átlagéletkor növekedése: Úgy gondolom, hogy ezt a tendenciát sokan látják, de a lehetséges gyökerekről és következményekről kevesen gondolkoznak el. Szerintem ennek a növekedésnek egyik okozója, az élni akarás jelentős megnövekedése, amit általában helyesnek is tarthatunk. Szerintem, nálunk ennek az élni akarásnak az az oka, hogy sok család elfogadható életszínvonalát, a családba befolyó nyugdíjakra alapozzák, és ezt az érintett nyugdíjasok is tudják. Azt hiszem, hogy nálunk sok ezer család életszínvonala jelentősen lecsökkenne, a nyugdíjas halálával.
2. A nyugdíjba vonulás idejének a megnövekedése: Ezt a változást a munkában elfáradt nyugdíjra várók különösen érzékelik. Ennek a jelenségnek az az oka, hogy a kifizetett nyugdíjak összege folyamatosan nő, és szerintem helytelenül, úgy próbálják ezt a növekedést megállítani, hogy növelik a nyugdíjba vonulás idejét. Ez a megoldás nem zavarja azokat, akik nem fáradtak bele az addig végzett munkába, Különösen, ha a jelenlegi fizetésük jelentősen meghaladja a várható nyugdíjukat. Gondok akkor támadnak, amikor a fiatalok elhelyezkedését ezek a nyugdíjba nem vonulók akadályozzák, vagyis megnő a fiatalkori munkanélküliség.
3. A társadalom szociális érzékenységének a csökkenése, és a szükséges szociális tevékenység lényegének az átalakulása: Szerintem minden társadalomnak kötelessége az ifjúság és az öregek ellátása, valamint az egész társadalom egészségének biztosítása. Amit most látok, az kapcsolódik ugyan a társadalom kötelezettségeihez (térburkolás, játszótér felújítás, fogyatékosok kedvezményezése stb.), de ezek teljesítésével lecsökken az egyéb kötelezettségek [bölcsőde, óvoda, iskola (szak-, közép-, felsőfokú-, stb.) egészségügyi intézmények], teljesítésének a színvonala. Látni kell, hogy az EU ezekhez a kevésbé szükséges szociális módosításokhoz ad támogatást, a saját rész megkövetelésével pedig a hazai forrásokat oda irányítja, ahol az, nem teremt konkurenciát a befizetők termelőinek

Az EU-s választások után.

Tegyük fel, hogy én vagyok az EU. Jönnek a magyarok, hogy ők továbbra is szeretnék, ha a lakosságuk saját fogyasztásra, ÁFA nélkül főzhetné a pálinkáját. Én azt mondom, hogy rendben van, de mivel az EU egyik bevételi forrása a tagállamok ÁFA bevételeinek egy része, ezért a kb. 10 milliós lakosság negyede érintett az évi 50 literes, 90 %-os pálinkafőzési kedvezményben, amit kb. 100 liter 40 %-os szeszesitalként veszek számításba. Ha 2,5 millió családot veszek figyelembe, családonként 100 literrel, 27 %-os ÁFA -val, és 4000 Ft/l egységárral, akkor a magyar államot ez után a mennyiség után 25000000*4000*27/100=270 millió forint illetné meg, ebből az EU-t mondjuk ennek a 10 %-a 27 millió forint, vagy 300 HUF/€ árfolyammal számolva 90 ezer € illetné meg, Így ezzel az összeggel csökkentem az Önöknek juttatott támogatások éves összegét. Sok sikert a pálinkafőzésükhöz. Ja, és tiszteletem.

 A magyarok továbbra is szeretnének akácfákat telepíteni, mert számukra ez fontos. Mivel a szomszédjaik ezt a törekvésüket nem kifogásolták, így telepítési törekvésüknek semmi akadálya nincs. Tekintettel arra, hogy az EU az akácot agresszív fajnak tartja, ezért a telepítést nem támogatja. Tiszteletem Magyarországnak!

 Most, hogy a NATO felszólított bennünket a nemzeti haderők fejlesztésére, azon gondolkozom, hogy mit is jelent az EU-nak az, ha a rendelkezésére álló forrásokat nem a fejlesztésekre, hanem a katonai kiadások növelésére fordítja? Tulajdonképpen a felállásban semmi sem változik, továbbra is az USA dominálja a fegyveres védelmet, csak az ő költségei csökkennek, a mieink pedig nőnek. Ez azt jelenti, hogy az ő gazdasága fejlődhet, a miénk pedig nem, tehát gazdaságilag az USÁ - tól lemaradunk. Ha pedig azt választanánk, hogy legyen nekünk a NATO-tól független haderőnk, azonnal egy sereg probléma vetődne fel,úgy mint: Milyen legyen a közös nyelv? Ki legyen a haderő főparancsnoka? Kik legyenek a szükséges eszközök gyártói, és szállítói? Hol állomásozzanak és gyakorlatozzanak a NÁTO -tól független haderő emberei? Mit szólnak azok az országok, akiknek pénzük van, de atomhatalmuk nincs? Egy szóval, lenne gondolkozni valójuk az EU frissen megválasztott képviselőinek, a csak hazai igények képviseletén túl is.

A kérdésekről!

Most az EU-s választások előtt, érdekes megnézni azokat a kérdéseket, amelyeket a különböző pártok jelöltjei zászlajukra tűznek. Szerintem ezek a kérdések elsősorban nekünk, Magyaroknak fontosak, az EU szempontjából kevésbé lényegesek. Az már más kérdés, hogy az EU-nak nem volna szabad marginális kérdésekkel foglalkoznia. Nem hiszem, hogy az egész EU szempontjából fontos volna az akác terjeszkedése, vagy más, a tagországokra és szomszédjaikra tartozó kérdésben állást foglalni azon kívül, hogy alkalmazza, a tilt, tűr, támogat, valamelyikét. Az a kérdés, amit én most nagyon fontosnak tartok az EU szempontjából, az a gazdasági versenytárs és a katonai szövetséges ellentmondásából fakadó problémák megoldásának a mikéntje. Azt hiszem, hogy sokak számára világos, hogy tartósan ez az állapot nem lesz fenntartható, mert előbb utóbb vagy gazdaságilag is csatlakoznunk kell az USA-hoz, vagy az EU-nak is létre kell hoznia a NATO-tól független (esetenként ellenséges) saját haderejét. Most az Ukrajnai események kapcsán, világosan kirajzolódik ennek a kérdésnek a megoldatlansága és hatása. Amit korábban erről gondoltam:

http://ktkj.blog.hu/2012/05/08/a_gazdasagi_problemakrol

A fajok fejlődése

Ha valaki elfogadja azt, hogy a fajok a körülményekhez igazodva fejlődnek, annak nem kérdéses, hogy az emberi faj ismert formái sem jelentik a fejlődés meg nem haladható utolsó fázisát. Mivel én elfogadom a fajok fejlődésének elméletét, ezért nem csodálkozom azon, hogy az emberi fajon belül megjelennek a sokaságtól eltérő formációk is. Persze én azt is tudom, hogy ezen formációk jelentős része csak epizodista lesz az emberi faj fejlődésében,mert az az irány amit képviselnek, nem felel meg a természet igényelte kívánalmaknak. Ez azt jelenti, hogy én elfogadom a transzvesztita Thomas Neuwirth (művésznevén) Conchita Wurst jelenlétét és művészetét, sőt azt is elfogadom, hogy ő nem egy lény, hanem tagja a homo sapiens családnak. Sajnálom azért, mert úgy gondolom, hogy az általa is képviselt irány nem a homo sapiens fejlődési irányát képviseli. Persze a helyes irányt nem az én (meg a másoké sem) gondolataim fogják meghatározni. Most már látjuk, hogy a földön nagyon különböző kinézetű emberek élnek, de mindegyiket a gondolkodó ember családba soroljuk. Ez persze nem volt mindig így, sőt nem is kell a nagyon távoli múltba visszamenni példáért. Én nagyon fontos szelekciós szempontnak tekintem, a szaporodási képességet, mégpedig azért. mert a feltételek kedvező alakulása esetén a versengő fajnak gyorsan be kell töltenie a keletkező űrt.

Az esküről!

Érdekes, hogy gyakran találkozunk az esküvéssel, de a tartalmáról, keletkezéséről, múltjáról és jövőjéről nemigen gondolkozik el senki. Engem azért kezdett el foglalkoztatni, mert most a választások befejeztével, az új vezető réteg tagjai mind esküt tettek vagy az alaptörvényre, vagy a bibliára, de lehet, hogy mindkettőre. Azt hiszem, hogy az esküvés akkor kezdhetett elterjedni, amikor az ember felfogta azt, hogy a földi élete egyszer befejeződik és bízott abban, hogy ez az élet valahol, a másvilágon folytatódik. Szerintem az eskü alapját ez a másvilágtól való félelem jelenthette, amit a földi magatartással lehetett kedvezően befolyásolni. Az esküknek ez a szakrális gyökere napjainkig megmaradt, még akkor is, ha időközben, a másvilágtól való félelmet más fajta félelmek váltották fel. Mindenki előtt ismert, hogy valamikor a házasságokat a nagyjelentőségű és nagyon ceremóniás esküvők előzték meg és ezek a holtomiglan-holtodiglanok valóban az érintettek élete végéig tartottak. Már jó ideje rájöttek az emberek arra, hogy ez az életre szóló elköteleződés nem mindig helyes, mert sok esetben a földi életet teszi az elképzelt pokollá. Mivel az eskü felbonthatóságát látta még az uralkodóktól is (VIII. Henrik) megkezdődött az egyházi esküvők felbonthatóságának máig tartó korszaka. Tulajdonképpen ezzel együtt értékelődtek le az eskük. Azt hiszem, hogy mindenki tudja, hogy nagyon kevés embernek a sorsát határozza meg az, hogy mire és milyen esküt tett. Bizonyára Mubarak, Kadhafi, vagy Csaucseszku szintén felesküdtek valamire és ennek ellenére az a sors jutott nekik amilyen jutott. Ugyanez mondható el a különböző szakmai esküvésekről is. Én úgy fogom fel ezeket az esküvéseket, mint valamiféle protokolláris eseményeket, amelyek hasonlatosak a különböző őrségváltási ceremóniákhoz. Ha valaki például az alaptörvényre esküszik, az nem tudhatja, hogy az alaptörvény melyik változatára is esküszik és mindenki azt feltételezheti, hogy az esküt tevő ismeri is az alaptörvényt. Sajnos ez nincs mindig Így.

F) cikk

(1) Magyarország fővárosa Budapest.

(2) Magyarország területe megyékre, városokra és községekre tagozódik. A

városokban kerületek alakíthatók.

Látható, hogy a járások nem szerepelnek a felsorolásban, csak a valóságban. Tehát aki az alaptörvényre és nem a valóságra esküdött, az hamis esküt tett.

Választás és szavazás.

Azt hiszem, hogy legtöbbünk érzékel bizonyos különbséget a két esemény között. A demokratikusság oldaláról közelítve úgy vélem, hogy a választás demokratikusabb, mint a szavazás. Ezek a gondolatok úgy vetődtek fel bennem, hogy itt vagyunk az EU-s választások előtt és állítólag a mi miniszterelnökünk „megválasztása” után. Az én megközelítésemben a választás azt jelenti, hogy több lehetőség közül választhatok, vagy nem választok, a szavazás viszont azt jelenti, hogy azt az egy jelöltet megszavazom, vagy nem szavazom meg. Úgy vélem, hogy Orbán Viktort az országgyűlési képviselők nem megválasztották, hanem rá szavaztak. Ilyen alapon megnézhetjük minden szervezetünk (pártok, szakszervezetek, stb.) vezető- „választásait”. Azt látom, hogy nálunk a választást a vezetőink többsége nem szereti, de a szavazást szívesen tünteti fel választásnak. A szavazással elnyert megbízatást én nem tekintem olyan súlyúnak, mint a választáson elnyertet, még akkor sem, ha a képviselők (küldöttek) 99 %-a megszavazza, viszont csak a 30 %-a megválasztja az érintett vezetőt. Sajnálatosnak tartom, hogy a mi vezetőink többsége nem megválasztással, hanem rászavazással nyerte el a tisztségét.