A kivagyiságról és az irigységről!
Bizonyára mások is elgondolkoznak azon, hogy milyen tényezők állhatnak a magyarok útjában, amikor valami biztató jövőkép kialakítására támad lehetőségünk. Érthetetlen, hogy miért alakulhatott ki bennünk az a kép, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha már a miénk megdöglött. Kérdezhetjük, hogy az irigység, vagy a kivagyiság nehézségeink kiindulópontja? Én úgy gondolom, hogy a kivagyiság a nehézségeink kiindulópontja. Ugyanis a kivagyiság igényli azt, hogy valaki vágyakozzon arra, amit én elértem. Az általam elértek egyesekből nem váltanak ki vágyakozásokat (nekik több van, vagy nem érdekli őket, ami nekem van), másokból irigységet váltanak ki (ezek egy része elérhetőnek, más része elérhetetlennek tartja, ami nekem van). Az egész politikai kultúránkat ennek a kettősségnek az érvényesülése jellemzi. Az éppen hatalmon lévők a kivagyiság képviselői, ellenzékük alkotja az irigykedők táborát. Mivel a honpolgárok ezt látják, és tapasztalják a mindennapjaikban, úgy vélhetik, hogy ez a helyes megközelítése az emberek egymáshoz való viszonyának. Szerintem ez állhat annak a hátterében is, hogy nem tudunk egy tisztességes nemzeti ünnepet létrehozni, emiatt igazinak csak néhány régi egyházi ünnepet tudunk elfogadni. Más ünnepeket, ünnepelünk ugyan, de mindenki mást ünnepel ezeken a napokon. Nagyon erőlködünk, hogy találjunk valamilyen eseményt, ahol kimutatható a magyarok győzelme valaki más felett, de eszünkbe sem jut, hogy végre győzelmet arathatnánk magunk felett is. Legyőzhetnénk a kivagyiságunkat és az irigységünket.