Úgy tűnik, hogy a magyar nép vezetői szeretik a népüket sorba állítani. Valamikor a Zsíros kenyér zsírjáért és kenyeréért álltak sorba. Mostanában az élelmiszer boltokat kivéve, szinte mindenhol (posta, patika, orvos, hivatalok stb.) sorban állnak. A sorban állás jó idő esetén még hagyján, de az őszi esők, és a téli fagyok idején az összetartozásnak ezt a módját, velem együtt, sokan nem tudják értékelni.
Érdekes megfigyelni azt, hogy a volt szentkorona alá tartozóknál a vírus micsoda dühöngésbe kezdett, de a szentkorona alá tartozó mai Magyarországon ez a dühöngés nem tapasztalható. Persze ezt a képzetet okozhatja a tájékoztatás jelenlegi módja is.
Mindannyian érzékelünk valamit a fentiekből! Van, aki az árak dinamikáját van, aki a nyugdíjak stabilitását érzékeli. Szerintem a tapasztaltak mögött az húzódik meg, hogy komoly problémák vannak az értékrend megállapításával. Bizonyos esetekben a kollektív érték megállapítást, más esetekben az egyéni érték megállapítást alkalmazzuk. Bizonyos áruk, és szolgáltatások esetén, a kollektív értékrendet (Marxot) követjük, más esetekben licitálunk a felkínált árukra, és szolgáltatásokra. A társadalmi szakadást az okozza, hogy az emberek nagy részének a tevékenysége nem vesz részt a licitáláson, de látja, hogy az ő számára értéktelen tevékenységek mennyire felkapottak. A kapitalizmus érték definíciója, miszerint minden annyit ér, amennyire azt valaki értékeli, és megfizeti, sokak számára nem elfogadható. A jelenlegi kapitalizmust már illethetjük a licitáló jelzővel. A liciten résztvevők körét, nem a licitre bocsátott termékek és szolgáltatások előállítói állapítják meg.
Azt hiszem, hogy minden embernek vannak járandóságai, amelyek többnyire a foglalkozásához kötődnek. A járandóságok többségét törvények, vagy egyéb, jogszabályként működő előírások tartalmazzák. Az, hogy kinek mi jár, a tevékenysége alapján, azt az érintett közösségnek kell elfogadnia. Ha valami miatt a törvények, előírások nem tükrözik a közösség értékítéletét, a közösség előbb utóbb fellázad a járandóságok torzulása miatt. A politikai tömörülések mindegyike, ha hatalomra kerül, akkor a neki jutó járandóságokat igyekszik megnövelni. Ezt teszi a saját híveivel és a hatalomban tartását segítőkkel. Ezek a különleges törvények néha bizarr megnyilvánulásokhoz vezetnek, amelyeket az érintettek nekik járóknak és törvényesnek tekintenek, ami valóban törvényes is. Ez persze azt jelenti, hogy a törvények nem mindig tükrözik a közösség értékítéletét. A napjainkban tapasztalható változások azt mutatják, hogy a törvények és előírások nem tükrözik a közösségek értékítéletét, amit eddig tűrt a közösség, de tovább nem óhajtja tűrni. Röviden ez azt jelenti, hogy vannak, akiknek a tevékenységét túl, másokét alul értékelik. Az előbb utóbb magában foglalja azt is, hogy a régi sérelmek is felszínre kerülhetnek, ami a rendetlenség látszatát keltheti. A közösség értékítélete is változhat, amit tegnap még elfogadhatónak tartott, azt ma nem fogadja el.
Mindenkinek tudnia kell, hogy önmagától és a környezetétől mit várhat el, és ő tőle, a környezete mit várhat el. Valamikor vidéken egy lánytól elvárták, hogy tudjon jó izü kenyeret sütni, mosni, varrni, vasalni stb. a férfiaktól elvárták, hogy eltartsa a családját, tudja, hogy mikor mit kell vetni, mit mivel és mikor kell permetezni, hogyan kell állatokat levágni és feldolgozni stb. Napjainkban az a probléma, hogy nem tudjuk, önmagunktól, gyermekeinktől, környezetünktől mit várhatunk el. Mivel a médiumok csak az ismert emberek életét ismertetik, az emberek önmaguktól azt várnák el, hogy nekik is így kellene élni. Az ismert emberek pedig azt sugározzák, hogy nekik ez a kiváltságos elbánás jár. A szerénység az ismert emberektől elvátható lenne, a kommunikációnak pedig, a tartalmi oldalán túl, az érzelmi oldalra is oda kellene figyelni. Az emberek többségéhez az emocionális benyomások közelebb vannak, mint a racionális érvelések. Az USA – ban, és a máshová is
A trianoni béke diktátumról , mint történelmi eseményről már sokat hallottunk. Az előzményekről és az „utózmányokról” szinte semmit. Engem különösképpen érdekelnek a következmények és a jövőre vonatkozó elképzelések és ezek indoklása. Mivel bennünket legyőztek, a győzők döntéseit kénytelenek voltunk elfogadni. Horthyt én azért becsülöm, mert egy erősen megcsonkított országot talpra tudott állítani. Persze utólag bizonyos cselekvéseivel nem értek egyet, de nem tudom, hogy én mint csináltam volna. Közvetlenül a csonkolást követő siránkozást természetesnek tartom, hiszen ha valakinek az ujjára ütnek , nyilván az első reakciója szerint bekapja az ujját, és nem mond dicsérő szavakat az ujjára ütőnek. A jövőre vonatkozó elképzelés kialakításakor először a korábbi tapasztalatokat vehetjük számba. Én úgy gondolom, hogy a 150 évig tartó török megszállást érdemes górcső alá venni. Abban az időben a három részre szakadt Magyarországról beszélhetünk s valami képen egyesült ez a három rész. A 100 évet ennek ismeretében nem tarthatjuk nagyon soknak. Az már más kérdés, hogy annak idején a törököket a nyugati országok sem kedvelték és készek voltak a magyarok megsegítésére. Most segítséget azoktól várni, akik a csonkolást elkövették, nem reális. Komplikálja a dolgunkat az is, hogy azonos védelmi szövetségben vagyunk az elszakító országokkal, akik tíz körömmel ragaszkodnak az elszakított részekhez. Ezek után, a diplomáciai úton való visszaszerzés reménytelennek látszik. Az látszik megoldásnak, hogy ha azonos fazékba kerülünk az elszakított részekkel. Ez a fazék az EU lehet.
Valamikor a világ vezetői kigondolták, hogy a múltat úgy lehetne végképp eltörölni, ha a régi szép időkről mesélő öregek, nem mesélnének az ifjabb nemzedékeknek. Igen ám, de az öregek szeretnek mesélni, a fiatalok meg szeretik a meséket. A mese kedvelőket nem célszerű háborgatni, de a mesélőket lehet ritkítani, mert azok már úgy sem tehetnek ellene semmit. Ha kevesebb nyugdíjat kell nekik kifizetni, még a háztartás is jól jár. Az belátható, hogy a mesekedvelők nehezményeznék, hogy a mesélő nénikéjüket, vagy bácsikájukat elvennék tőlük. A kisgyerekek sem szeretik, ha valaki elteszi a nyunyókájukat (anya, mama, anyóka), vagy más kedvenc játékukat. Persze bizonyos körülmények elfogadhatóvá teszik a kellemetlen cselekvéseket is. Egy világméretű járvány , bizonyos körülménynek tekinthető. Okos nénik és bácsik folyton azt mondják, hogy a 65 évnél idősebbekre ez a járvány különösen veszélyes, és őket még a vásárlásnál is el kell különíteni az fiatalabb korosztálytól, akkor belátható, hogy a mese milyen kártékony. Némely országokban olyan tömeges elkülönítésre készültek, hogy a kórházak ágyainak többségét a várható tömegek miatt kiürítették és a kórházakba katonákat küldtek. Később, a „fertőzötteket” egy városba gyűjtötték, így kevesebb végrehajtót kellett bevonni a feltételezett aktív eutanáziába.
Az emberiségnek, a nemzeteknek és a körülöttünk lévő objektumoknak, és mindenkinek van története. Azt hihetnénk, hogy a történészek ezekkel a történetekkel foglalkoznak. Úgy vélem, hogy különösen az objektumok esetében sérül a keresztelőtől a temetésig tartó folyamat nyomon követése. Azt még gyakran látjuk, ahogy egy objektumot, többnyire a politikusok, felavatnak és átadnak az üzemeltetőknek, de ugyanennek az objektumnak a végóráiról, nem kapunk semmi információt. Környezetvédelmi szempontból fontos volna, ismerni egyes objektumok megszűnésének a körülményeit, esetleges hagyatékait.
Mostanában sokan viselnek védőmaszkot és kesztyűt a koronavírus fertőzést elkerülendő. Az a meglátásom, hogy sokan úgy viselik ezeket az eszközöket, mintha azok az elhasználódásukig védenének. Lehet, hogy olyanokkal találkozunk az utcán, akik viselik ugyan ezeket a védőfelszereléseket, de ezek nem védenek senkit, semmitől. Nagyon sok cikket, propaganda anyagot kibocsátanak, de ezeknek a védőfelszereléseknek a használatáról, cseréjének a szükségességéről nem tájékoztatnak. A védekezésnek ez a módja, megkérdőjelezi a védekezésnek ezt a formáját, és értelmességét!
A korona vírussal kapcsolatos hírek uralják az általunk elérhető médiumokat. Az Olasz adatokat úgy közvetítik, mint az elkerülendőket. Megnéztem, hogy milyen adatok alapján kellene iszonyodnom, az Olasz országi számok ismeretében: népesség kb. 50000000 ötven millió, ebből kb. 41035 a fertőzöttek száma, a halottak száma 3245. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 70 ezreléke kapja el a vírust. A fertőzöttek 8 százaléka meghal. Azokban az országokban, ahol nem tesznek meg annyit , mint Olasz országban, valószínű, hogy sokkal nagyobb a fertőzöttek és a meghaltak aránya.. Sajnos, hogy ilyen elrettentő adataink nincsenek, így a megtett intézkedések szükségességéről és eredményességéről nem tudunk reális képet alkotni. Alakosság feltételezi, hogy a kormányok helyes döntéseket hoznak, és amit el kell viselniük, azt a vírus terjedése indokolja. Ebben én nem vagyok biztos, de az ellenkezőjében sem.
Beszéljünk a védelmükről! Azt ígértük, hogy megvédjük magukat a migránsoktól és a korona vírustól. Most megkérdezhetem Önöktől, hogy láttak-e egyetlen migránst is a faluban? Szenvedett-e valaki a korona vírustól? Látható, hogy amit megígértünk Önöknek azt mi, be is tartottuk, Reméljük, hogy ezt Önök sem felejtik el. Igaz, hogy most sem jöttek el százan erre a falugyűlésre és nem mennek el ötszázan a szomszéd faluval vívandó focimeccsre. Vannak olyan települések, ahol a lakók nem értik meg a létszám korlátozásokat és tömegesen akarnak mindenhova elmenni.
Most, karácsonykor, értelmes végig gondolni a természet és a vallások viszonyát. Én úgy gondolom, hogy tulajdonképpen két elképzelés él egymás mellett, a természeti és a vallási. Először volt a természeti, amikor az emberek még nem voltak öntudatosak, Amikor öntudatra ébredtek, ez azt jelentette, hogy megjelent az életükben a haláluk tudata és a halálunk utáni állapotuknak az elképzelése. Az emberek egy része elfogadta a „porból lettél, porrá leszel” helyzetet, mások megalkották a másvilágról szóló elképzelést. A legtöbb esetben a különböző istenségek neveit a természet névvel helyettesíteni lehet. Úgy vélem, hogy egyes emberek és szervezetek nagyon jól megéltek, és megélnek a másvilágban hívők ténykedéséből. A külső kényszer csökkenésével, és az ismeretek növekedésével egyre kevesebb lesz a másvilágban hívők száma. Nekem úgy tűnik, hogy a természet szereti a digitális dolgokat, amit mi a pozitív és a negatív szavakkal fejezünk ki, de ezek tulajdonképpen az ellentétest jelentik. Eszerint a teista és az ateista ugyanúgy megfelel az ellentétességnek, mint a jing és a jang, vagy diktatórikus és a demokratikus. Az egyes számú én, és a többes számú mi, a világ közepének a kiterjesztését jelenti. A miben benne vagyok én is, és bennem van a mi is. A térbeli távolsággal, nő a mi, és csökken az én szerepe.
Sok évvel az utolsó európai háború után a háborús feleknek ideje lenne megbékélni és a valamikori sérelmeket és sikereket vagy elfelejteni, vagy az eseményeket a másik fél szempontjait is tükröző módon bemutatni. Nyilvánvaló, hogy ugyanezt az utat kell járni a teljes történelmi események bemutatásánál is. Szerintem az EU alapvetően ezen az alapon nyugszik és minden tagjától ezt várná el. Az nem elfogadható, hogy mi mindig gálánsan viselkedtünk és bennünket mindig csak bántottak. Ha mindig „Csak a szépre emlékezem”, akkor nem tanulunk a kudarcokból. A múlt eltörlésével nem értek egyet, mert a múlt sikereiből és kudarcaiból sokat tanulhatunk a jelen és a jövő cselekvésinknél. Háborús körülmények között elfogadható a harcolók és a hátország elszántságát és félelmét eredményező propaganda, de béke időben ezt folytatni nem kivánatos.
Tegyük fel, hogy az utóbbi években tapasztalható anyagi jólétét azt a célt szolgálta, hogy a magyarok szokjanak hozzá a viszonylagos jóléthez, így könnyebb lesz őket rabszolgává tenni, ha rájuk bocsátjuk a szűk esztendőket. A fáraó kihasználta a bő esztendőket a tartalékolásra, kérdés, hogy a magyarok képeztek-e elegendő tartalékot.
Az utóbbi időben sok szó esik a nő és a férfi viszonyáról, a nemi hovatartozás kérdéséről. Azt hiszem, hogy sokan vannak azok, akik nem látják be azt, hogy a nemek bármelyike képes a másik nemet, általánosságban, pótolni, de az utódok létrehozásában szükséges a két fél közreműködése (nem a beleegyezése). A férfiak egy része csodálkozik azon, hogy a nők egyre több helyen pótolni tudják a férfiakat, megfeledkezve arról, hogy a világháborúk megmutatták azt, hogy a frontokon lévőket a nők kiválóan helyettesítik a hadiüzemekben. Ez után nem lehet azon csodálkozni, hogy megjelentek a traktoros lányok, a bányász, pilóta, katona, stb. nők. Most sokan azon vannak kiakadva, hogy a vezetői szinteken szeretnék elfoglalni az őket megillető helyet. Persze szokatlan mindkét nemnek az, ha a férfiak át veszik (mert át tudják venni) a sokáig női tennivalókat. Kiderült, hogy a gyermek neveléssel együtt minden női tennivalót a férfiak is el tudnak végezni, persze másképpen, mint a nők, de nem rosszabbul. Lehet, hogy csodálkozni fogunk azért, mert a fiuk bugyit , a lányok meg gatyát hordanak, de ez csak azt mutatja, hogy ezt a gyermeket ki nevelte. Ez választ ad arra is, hogy azok akik nem tudnak az utódok létrehozásában közreműködni, az utódok felnevelését tökéletesen elláthatják. A gyermek szempontjából közömbös, hogy csonka családban, vagy egy meleg párnál nő fel. Ettől függetlenül, azt hiszem, hogy a legjobb az, amikor a gyermek példát vehet az anyjáról is meg az apjáról is (nőről is meg férfiról is).
Azt hiszem. hogy Petőfi Alföldje szépen illusztrálja a végtelen csábítását. Gondolom, hogy a halandó ember végességét könnyebben viseli el, ha ezt a végességet a végtelenhez viszonyítja. Feltehetően ezért keresi azokat a lehetőségeket, amelyek szemléletessé teszik számára a végtelent. Ezen az alapon érthetővé válik számomra az, hogy az emberek miért szeretik a végtelennek tűnő látványokat (nagy kiterjedésű sík vidékek, végtelennek tűnő vízfelületek, a látóteret nem korlátozó hegycsúcsok, a magasan szálló eszközökből látható képek, a közvetlen környezetet kitágító utazások, tömegrendezvények stb.). Az emberek többségének elegendő a végtelen egyszeri meglátása, mások bele szeretnek ebbe a látványba és lehetőségük szerint mindig együtt lennének a végtelennel.
A félelem sok mindenre készteti az embereket. A félelmetes túlvilágtól a vallások védelmét gondolták és gondolják helyesnek és eredményesnek. A kisebb nagyobb közösségek a várakat, falakat tekintették célszerűnek a félelmetes külsősök távol tartására. Napjainkra maradtak a falak és megjelentek a vasfüggönyök meg a kerítések. A páneurópai piknik során lebontották a vasfüggönyt, így maradtak a kerítések. Az utcákat kísérő kerítések, nem az utcát meghatározó utat és közműveket védik, azokhoz bárki hozzáférhet. A jó szomszédokat kerítések választják el egymástól. Ezt a gyakorlatot veszik át a különböző szintű vezetőink (vagy ezt a tapasztalatot hozzák magukkal), így biztosak lehetünk abban, hogy a kerítés élt és élni is fog még sokáig. Érdekes az, hogy a kerítések lebontását megünnepeljük, az építését nem, ami azt sugallja, hogy az építést nem tartják ünnepi eseménynek. A magyarországi kerítéseket (a vasfüggönyt) valamikor a zöld ÁVO védte, a mostani kerítést először a katonaság, majd a rendőrség, persze mindegyik rájött, hogy kiknek a feladatát vették át. Mindenki számára világossá tettük, hogy elhatárolódunk a szerbiai meg a horvát országban élő magyaroktól, ahogy a jó szomszédokhoz illik. Örömmel vettük, hogy az USA, tanulva tőlünk, óriási kerítést épít a határára. Az még érthető, hogy egy világhatalom fél a hatalom nélküliektől, de nehezen érthető az, amikor azoktól félünk, akik nem is hozzánk akarnak jönni.
Az emberek mindegyike részt vesz a termelésben, egyrészt a fizikai, másrészt a szellemi igényeinek a kielégítése céljából. A napjainkban tapasztalható átrendeződés lényege az, hogy az igények kielégítéséhez szükséges források nem mindenkinek állnak rendelkezésére. Az automatizálás és a robotizáció miatt megjelentek olyasmik, amik nélkülözik az említett igényeket, kiszorítva azokat, akik fogyasztói is a megtermelt javaknak és biztosítják az előállított termékek elfogyasztását. Az a fajta költségcsökkentés, amelyik a munkaerőre csak úgy tekint, mint a z előállítási költségek egyik elemére nyilvánvalóan hibás. Sokan most már belátják, hogy a munkaerőt, mint az előállított termék fogyasztóját is figyelembe kell venni. Lehet csökkenteni a munkaidőt, vagy növelni a munkabért, de arra mindenképpen ügyelni kell, hogy az érintett társadalom fizetőképes keresletét semmilyen megoldás nem csökkentheti. A fizetőképes keresletnek nem az átlagos értékét, hanem, az egész társadalom fizetőképességét kell legalább szinten tartani.
Az egyházi ideológiák alapját, a gondolkodó ember, halál utáni helyzetének a megítélése jelenti. Mivel az emberek jelentős része nem tudja elfogadni, hogy halálával megszűnik a személyisége, ezért hisz a halál utáni további lét lehetőségében. Persze ehhez az alaphoz, sok mindent hozzákapcsoltak, aminek a túlvilági élethez csak annyi köze van, amennyit az evilági hatalombirtokosok szükségesnek tartottak. Azt látni kell, hogy az egyházak képviselői mindenütt a hatalombirtokosok szolgáló lányai, és nem valami égi lény földi képviselői. Való igaz, hogy a hatalom képviselői mindig olyasmit építettek, ami az ő személyes igényük volt, az egyházak létesítményei a közösségeket szolgálták. A tudomány, és az emberi gondolkodás fejlődésével, egyre több ember elfogadja azt, hogy halálával megszűnik a személyisége és nem hiszi azt, hogy a földi életének cselekvései befolyással lennének a halála utáni történésekre. Napjainkban is leginkább a régi közösségi látogatásra készült vallási létesítményeket nézhetjük meg, a valamikori hatalombirtokosok rezidenciáit a mostani hatalombirtokosok foglalták el, ahová csak ritkán léphetnek a hatalomból kiszorítottak. Valamikor majdnem minden településen volt kastély, palota és végül templom. A templomépítés költségeit jelentős mértékben a kastélyok és paloták tulajdonosai biztosították, többnyire valamilyen kedvezményért. Már régóta foglalkoztatja a hatalombirtokosokat az a kérdés, hogy az egyházak helyett milyen közösségi létesítményt lehetne finanszírozni, ahol kellő hangsúlyt kaphatna az ő személyük. Az eddigi próbálkozások a színházakra, koncert termekre és sportlétesítményekre terjedtek ki. Ezek a létesítmények, alkalmatlanoknak nem biztosítanak semmilyen publicitást, mert a látogatók az itt fellépők teljesítményére kíváncsi. Ugyanez a teljesítményre való kíváncsiság teszi érdektelenné a vallásokat és a vallási létesítményeket. Jelenleg a médiumokat tekinti sok hatalombirtokos alkalmasnak arra, hogy személyét sokak számára elfogadottá tegye. Ezekkel a médiumokkal az a baj, hogy csak a rövid távú teljesítmény megmutatására alkalmasak, a hosszú távúakat a rövidtávúak akarják megmutatni, ami az idegen tollakkal való ékeskedés tipikus példája, amit a saját teljesítményre kíváncsiak sokasága nem fogad el.
Bizonyára sokan hallottak már a valaminek látszó tárgyakról, eseményekről, a fantom fájdalmakról. Nekem úgy tűnik, hogy napjainkban sokan szenvednek ezektől a fantomoktól. Az amputált lábú ember lába viszkethet az amputáció után is. Lehet, hogy sokan félhetnek a migránsoktól, holott a megtapasztalt „viszketés” 2015-ben volt. Azóta a viszketés elhárító kerítés, csak a fantom fájdalmat hivatott mérsékelni. A fantom fájdalmat érzékelő ember igyekszik a környezetét meggyőzni az ő fájdalmáról. Van aki elhiszi, van aki nem.
A múlt és a jövő harca, a jelenben.
Meglátásom szerint a múlt iránti nosztalgia és a jövő iránti rajongás határozza meg a napjaink vitáit. Úgy látom, hogy mindkét álláspontnak jelentős számú követője van. Szerintem a békés belenövés azt jelenti, hogy tevékenységünk szépen belenő a múltba, amiből az előrevivőket elfogadja a többit tudomásul veszi, a jövő igéreteiből csak azokat olvasztja magába, amelyek előre viszik a társadalmat. A mindent, vagy semmit megközelítést nem tartom elfogadhatónak. A múlt végképp eltörlését ugyanúgy károsnak tartom, mint a globalizáció nyakló nélküli felmagasztalását. Tudomásul kell venni, hogy a múltnak is voltak tiszteletre méltó eseményei és a globalizációnak is vannak elfogadható elemei.
Ezek a központok különböző helyeken működnek, és különböző a megnevezésük is. Általában, (de nem mindig) ezekben a központokban választott képviselők vesznek részt az irányításban. Nyilvánvaló, hogy a képviselők egy része az általa képviselt rész érdekeit képviseli, más része, a képviselt érdekek összességét, bele értve a külső partnerek támasztotta kötelezettségeket is. Mivel a rész érdekek gyakorta nem azonosak az összesség érdekével, a képviselőknek fontos tudniuk, hogy ők melyik érdeket képviselik. Valamennyi képviselő szereti azt hinni, hogy ő az összesség érdekét képviseli. A fentiek vonatkoznak a falvak és a kerületek képviselő testületeire, a megyei testületekre, az országos gyűlésekre, és a nemzetközi szervezetek irányító központjaira is. Most az EU választást megelőzően, a leendő képviselőknek, és választóiknak, tisztában kell lenniük azzal, hogy az EU érdekeit, vagy az általuk képviseltek érdekeit képviselik.
Azt hiszem, hogy büszkék lehetünk hazánkfiára, aki olyan vagyonra tett szert, aminek a hozadéka lehetővé teszi számára egész országok sakkban tartását. Bizonyára az alapítványai, és az általa lefizetett emberek nem elhanyagolható összegekért vállalják a Soros bérencséget. Úgy vélem, hogy a magyar névnek kevés ember szerez annyi hívőt és ellenséget, mint Ő. Bizonyára tudják a külföldi propagandistákat foglalkoztatók, hogy az ilyen emberek kívánságait nem lehet fillérekből megúszni. Sajnos arról nem nagyon tudunk, hogy Sorosnak milyen forrásai vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy ilyen sokáig sakkban tartson ennyi országot. Azt persze szeretnénk tudni. hogy bennünket mivel tart sakkban, és mire kényszerít, amit mi nem akarunk valamiért megtenni. A migráns kérdésről tudunk, de ennek a hatása nem tűnik számottevőnek, a jobban teljesít szlogen árnyékában.
Szerintem más dolog beszélni, és más beszédet elmondani. A beszédet a spontaneitás jellemzi, a beszéd elmondását az előre megfontoltság. A gyilkosság is lehet spontán és előre megfontolt. Az áldozatnak persze egyik sem kedvező, de mások különbséget tesznek. Az elmondott beszédet többnyire begyakorolják (valahol leírják), a beszélgetés szövege, mivel nincs sem begyakorolva, sem leírva, megismételhetetlen. A gimnazista lány megnyilatkozásaiból arra következtetek, hogy ő beszélt a hallgatóihoz és nem beszédet mondott a hallgatóinak.
Hadiállapot
A demokrácia felfüggesztésének egyik módja. Választások mellőzésének indoklása.
A hadiállapot ideje alatt a polgári (béke) jogok egy része felfüggesztésre kerül.
