Gondolatok a családi otthonteremtési kedvezményről (CSOK).
Tegyük fel, hogy egy ifjú pár mindkét tagja most dolgozik, albérletben lakik és szeretne ezen a helyzeten változtatni. Nyilvánvaló, hogy a menyecske másképp gondolkodik, mint a fiatalember. Ennek megfelelően két féle gondolatsor következik. Az egyik, a nő (N) szempontjait, a másik pedig a férfi (F) szempontjait igyekszik számba venni. Kezdjük N szempontjaival:
Az első tennivaló, hogy teherbe kell esni minél előbb, mert a három gyereket valahogy össze kell hozni t (tegyük fel, hogy ez nem probléma). Ki kell nézni, hogy a kívánatos lakás hol is legyen, mert annak a közelében olyan munkahelyeknek kell lenni, ahol N is, meg F is dolgozni tud, és akar. A tízmilliós vissza nem térítendő támogatást, úgy is fel lehet fogni, mint e gáláns nászajándékot, csak az a három gyerek elvárás bonyolítja a dolgokat. De nézzünk vidáman a jövőbe, és tegyük fel, hogy minden remekül sikerül és beköltözhetünk a vágyott lakásba. Igaz, hogy ebben a lakásban semmi nincsen, viszont három gyerek sír és betegeskedik állandóan. Valahogyan el kellene menni a gyerek orvoshoz is, meg az élelmet, mosogató és mosó szereket stb. beszerezni, ezeket a gyerekekkel együtt hazacipelni. A lakást valamikor be is kell bútorozni, venni kell háztartási gépeket, mert nagyon tud hiányozni a mosógép, a hűtőszekrény, arról nem is beszélve, hogy a szekrényeket is előbb utóbb fel kell tölteni, meg a növekvő gyerekeket is állandóan öltöztetni kell. A lakás rezsijét valahogy majd kiizzadjuk. Persze lehet, hogy a férjem megtáltosodik, és másod meg harmad állásokkal minderre megkeresi a fedezetet. Ezek után engem sem fog folyton nyaggatni, mert az ennyiedik állása után, ha hazakeveredik, mindjárt aludni akar. Később, amikor már növekednek a gyerekek, örömmel megyünk majd a bölcsődébe, óvodába, iskolába, remélhetően akkor már én is dolgozhatok, meg kapjuk a megemelt családi pótlékot, így aztán anyagi gondjaink szép lassan megszűnnek. Arra minek gondoljak most, hogy hava mennek dolgozni a gyerekeink az iskolák után, lehet, hogy a mama panzióba. A hídon is akkor kell átmenni, ha elérjük. Akkor pedig örülhetek a sorban érkező unokáknak, így az életem csupa öröm lesz.
A férj (férfi F) némileg másképpen gondolkodik. A három gyerek összehozása nem jelent problémát, bár az zavaró, hogy az állandó gyereksírás miatt, a kialvatlanságom állandósulni látszik. Ezt már a főnököm is szóvá tette és én bátran elfogadtam a véleményét, hiszen valahogy biztosítani kell a család kiadásait. Igaz ugyan, hogy a minimál bér nem valami sok, de még mindig jobb, mint a közhasznú munka, mert így legalább az én fürdésemről és ruházkodásomról a cégem gondoskodik. A volt barátaim rég elmaradoztak, részben azért, mert ők is hozzám hasonló cipőben járnak, részben az új környezetben még nem igazán szereztem a régiekhez hasonló jó ismerősöket. Az asszonyra nagyritkán kedvem szottyan, de a balesetek megelőzése miatt (nem akarok több gyereket, már a három is sok), bevásárlásnál furcsa kérdéseket tesznek fel nekem. Azt kérdezik, hogy eper ízű, vagy milyen ízű óvszert akarok. Én persze ezt nem étkezési célra vásárolom, ezért furcsállom is az ilyen kérdéseket. Viszolyogva várom a különböző szüneteket, ünnepeket, ballagásokat. Eddig azt hittem, hogy csak érettségi után ballagnak a diákok, de újabban azt tapasztalom, hogy most már a bölcsődében is ez a divat. Megfordul néha a fejemben, hogy mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ha befejezik az iskolát, de az asszony lebeszél arról, hogy ilyesmin törjem a fejem. Így aztán szép lassan hozzászokom ahhoz, hogy a főnöknek mindig igaza van, és a jövőről gondolkozzon az, aki azt befolyásolni tudja. Néha, persze megkérdezem magamtól, hogy mi a különbség köztem és egy robot kötött.
