A profit (értéktöbblet) újra felosztása
A kapitalizmus ifjú korában, a megtermelt értéktöbbleten a tőkével rendelkező és a munkaerejével rendelkező osztozkodott. Nyilvánvaló, hogy mindkét rendelkező fél igyekezett a saját szerepét hangsúlyozni és az értéktöbbletből minél nagyobb részt önmagának megszerezni. Mivel a tőke tulajdonos nem kívánt a sok munkással egyezkedni, ezért a képviseletével megbízott valakit. A munkások is belátták, hogy egyénileg nem sokra mennek a tárgyalásokon, ezért képviseletükre szakszervezeteket hoztak létre, amelyek élére vezetőket választottak. Így a rendelkezők már nem vettek részt az értéktöbbletért folyó egyezkedésekben. Ez a felállás (némi módosulásokkal és a régiek maradványaival) sokáig változatlan maradt. Mivel a régi tőkés, ideje egy jelentős részében vállalkozói tevékenységet folytatott, rájött, hogy ezt a tevékenységet másra is rábízhatja. Így a tőkés érdekeltsége csak a profit biztosításához fűződött, ami azt jelentette, hogy az osztaléknak mindig magasabbnak kellett lennie, mint a bankba betett pénzek kamatának. Ha ezt sikerül elérnie, akkor bármilyen banki kamat mellett Ő az osztalékból nyugodtan, erőfeszítés nélkül megél, és lassan gyarapszik.
Az önállósuló vállalkozó abban érdekelt, hogy bevételei minél nagyobbak a kiadásai pedig minél kisebbek legyenek úgy, hogy mindezt minél kevesebb adminisztrációs (ön-) költséggel tudja biztosítani. Látható, hogy itt már csak önköltségi elemekről beszélünk és a munkaerő azonos elbírálás alá esik, mint egy robot, vagy automata. Mivel a vállalkozónak többnyire nincs saját tőkéje, ezért abban érdekelt, hogy a baktól felvett hiteleit terhelő kamatköltségei minél kisebbek legyenek, vagyis az alacsony banki kamatok elérésében érdekelt. Bevételeinél kívánatos volna, hogy a banktól minél több kamatot kapjon, ami a magas kamatszintet teszi számára kedvezővé. Nyilvánvaló, hogy a döntést a bankba betett, illetve az onnan kivett összegek fogják befolyásolni. Mivel általában mindenhol több adminisztrációval jár a munkaerő alkalmazása, mint a kamatfizetési kötelezettség, ezért a vállalkozók nem érdekeltek a munkaerő alkalmazásában.
A profitért küzdő harmadik fél, a munkás, az alkalmazott. Valamikor úgy választotta meg a képviselőit, hogy te közülünk való vagy, de, hogy legyen időd a tárgyalásokra mi a velünk azonos fizetést és elhelyezést biztosítunk számodra. Most ezek a képviselők már nem a képviseltekkel azonos ellátást várnak el, hanem olyat, amilyen a tárgyaló partnereké. Mivel a képviseltek ilyen ellátást nem tudnak biztosítani, ezért az ezt biztosítókkal nem lesznek olyan kíméletlenek. Ezt a helyzetet mindhárom érdekelt fél látja, a küzdelmében figyelembe is veszi.
Negyedik félként ott marad az állam és bankja, mert neki kell törődni a szavazótáborával, amibe mindenki beletartozik. Valameddig támogathatja valamelyik küzdő felet, de hosszútávon el kell érnie egyfajta egyensúlyt, amit valamennyi küzdő fél rövidebb, hosszabb ideig elfogad.
Ilyen alapon megítélhetjük az államokat, mert a meghozott törvények és az alkalmazott kamatpolitika mutatják, hogy melyik társaságot támogatja. Az, hogy mindenki kedves neki, bizonyára igaz, de valamelyik egy kicsit kedvesebb.
