A szuverenitásról!

A közelmúlt eseményei felvetették a szuverenitás kérdéseit. Úgy gondoltam, hogy végig kell gondolnom mindazt, amit a szuverenitásról eddig gondoltam és tudni véltem. Úgy gondolom, hogy akkor vagyok szuverén, amikor kötöttségek nélkül, bármit megtehetek, amit meg akarok tenni. Korlátot legfeljebb az jelenthet, ha az akaratom mások szuverenitását érinti. Nyilvánvalóan ez a megközelítés érvényes az államokra is. A mindennapi gyakorlat, a legtöbb ember és állam számára világossá tette, hogy javára válhat az, ha bizonyos célok elérése érdekében, a szuverenitása egy részéről lemond.  A kitűzött közös célok, a résztvevőktől meghatározott együttműködést kívánnak, ami esetenként a résztvevők érdekével ellentétes is lehet. Magyarország csatlakozott az EU- hoz és a NATO-hoz, ami mindkét esetben együtt járt a szuverenitásunk egy részéről való lemondással. Gondolom, hogy valakinek vigyáznia kell ezekre a lemondott szuverenitásokra is, mégpedig nemcsak a nem lemondókkal szemben, hanem a lemondókkal szemben is. Mivel azok a közösségek, amelyekhez csatakoztunk, a gazdasági és a katonai kapcsolatokkal össze vannak fonódva, és ezt a csatlakozásunkkor is tudtuk, nem csodálkozhatunk azon, hogy mindkét tevékenységüket a közösség szempontjából figyelik. Ha a közösség szempontjából a magyarországi korrupcióban veszélyeket látnak, akkor kívülről biztosan így is látszik. Ha a bandavezér azt mondja egy bandatagról, hogy ő összejátszik a rivális bandával, akkor ez a bandatag biztosan nem lehet tovább tagja ennek a bandának és örülhet, ha a sima kizárással megússza. Ezekben a bandákban lehet demokráciáért kiabálni és kettősmércét emlegetni, de ezeknek nem sok értelme van. Amerika ellen ágálhatunk, de ennek sok értelme nincs. Lehet, hogy Amerika észrevette, hogy Magyarország az EU-tól a felzárkózására kapott pénzeket magánvagyonokba, értelmetlen beruházásokra, a helyesen megfogalmazott projektek silányabb megvalósítására fordítja.