A beleszólás jogáról, a demokráciáról.
A legfontosabb kérdés az, hogy mit akarjunk elérni, mi legyen a célunk, majd az ezt követő másik kérdés, hogy ezt a célt milyen úton, milyen eszközökkel kívánjuk elérni. Valószínű, hogy ezeket a kérdéseket a beleszólni akarók rövidnek és egyszerűen megválaszolhatónak képzelik el. A kérdések ilyen formájú megfogalmazását a mindenkori értelmiségüktől várják el. Előbb utóbb megelégelik a sok száz oldalas tanulmányokat, mert ezeket csak a szűk körű szakmai beavatottak értik meg, ha azok egyáltalán megértik. Természetesen itt nem az egyének, hanem a társadalom céljáról és az elérés eszközeiről van szó. Ilyen megfontolásból kiindulva azt mondhatjuk, hogy mindenkinek (kortól függetlenül) számít a véleménye, de a végső döntés meghozatalánál figyelembe kell venni a véleményezők sajátosságait. Egy fiatal véleményét nyilvánvalóan befolyásolja a korához köthető fajfenntartási ösztön, az idős emberét pedig a jövőkép bizonytalansága. Ezzel együtt, a társadalom nem mondhat le azokról a helyes gondolatokról, amelyek ezeknek az embereknek a fejében megszületnek. Én azt látom, hogy az államirányítási szinten ez a beleszólási jog, egyre inkább kezd érvényesülni (kivételt képeznek a mi járásaink), de az irányítási (állami, vállalati) szférában nem. Lehet, hogy ez így helyes, de egyre gyakrabban találkozom azzal az igénnyel, amikor a beosztottak szeretnék megválasztani a főnöküket (tantestület az igazgatót, focicsapat a trénerét stb.). Úgy látom, hogy az emberek többsége nem fogadja el azt a határtalan vagyoni és jövedelembeli különbséget, ami a mostani kapitalizmus velejárója. A különbségek indokoltságát elfogadják, de azt nem, hogy egy tulajdonosnak akkora legyen a fizetése és a vagyona, mint a nála dolgozóké összesen.