Az igazságról és a saját véleményről

Minden emberben kialakulnak valamilyen elképzelések az egyes dolgokról. Ha ezekről a dolgokról beszélget másokkal, a saját elképzelését az igazságnak, mások elképzelését tévelygésnek, az igazságtó való eltérésnek tekinti. A kérdés az, hogy lehet-e megvitatni (igazságot keresni) úgy, hogy a saját elképzelést, nem az igazságnak tekintem. Azt hiszem, hogy ez nem lehetséges, mert az ember elképzelései az adott ember számára mindig az igazságot fogják képviselni. Mégis, mit jelenthet az, hogy egy vitába nyitottan száll be? Ez csak azt jelentheti, hogy a kialakult elképzelését, a vita eredményeként, módosíthatónak fogadja el. Ha a vitázók nem ilyen módosítható véleményekkel kerülnek a véleménycserélők közé, akkor ez nem véleménycsere, hanem a saját vélemény vég nélküli szajkózása lesz. Az eddigiekből az következik, hogy mind addig, amíg más ismeretekre nem teszek szert, addig a kialakult véleményem a számomra az igazságot fogja jelenteni, de tudomásul veszem azt, hogy ez az igazság, csak számomra az. Ez a tudomásul vétel tesz elfogadható vitapartnerré, mert a velem vitázóknak megadja a lehetőséget arra, hogy módosítsák az én elképzelésemet. A vita során igazából az érdekes, hogy megismerjük azokat a szempontokat, ami miatt a vitázóknak kialakultak az enyémtől eltérő elképzelései. Az igazságról és a saját véleményről eddig elmondottakból az következik, hogy azok a szerveződések, amelyek előre rögzítik egy-egy kérdésben a véleményüket, nem felelnek meg, a nyitottság fenti követelményének, mert a szerveződében résztvevőket (akik nem értenek egyet a szerveződés véleményével) arra kényszeríti, hogy az elképzelésüktől eltérő véleményt képviseljenek. Ez az ellentmondás az érintettek szellemi leépüléséhez, vagy a kötelező szerveződés elhagyásához vezet.