Az ellenzéki szerepről!
A parlamentarizmus elterjedése megítélésem szerint az advokát dei és az advokát diabóli katolikus hagyománynak a továbbélését jelenti. A szentté avatást igenlő és ellenző érvek meghallgatása és megismerése után döntöttek arról, hogy szent lesz-e a delikvens, vagy nem. Ismeretes, hogy az esetek többségében az advokát diabóli alulmaradt és a delikvenst szentté avatták. Nyilvánvaló, hogy parlamentarizmus esetén ezt a kettősséget a kormány és az ellenzék jelenti. Elvileg a döntéshozó parlamentnek semlegesnek kellene lennie és a kormány valamint az ellenzék érveinek a meghallgatása után döntene az aktuális előterjesztés elfogadásáról, vagy elutasításáról. Sajnos ez nincs így, mert a parlament nem semleges, hanem mindig kormánypárti. A parlamenti képviselőknek az ország érdekében szabadna tevékenykedni, ehelyett azt látjuk, hogy választókerületük érdekében lobbiznak, az ország érdeke pedig képviselet nélkül marad. Azt, hogy a kormány előterjesztéseinek a többsége helyes, normálisnak fogadhatnánk el. Ami miatt kétségeink támadnak, azt az elfogadott és szentnek tekintett törvények és egyebek gyakori megváltoztatása magyarázza. Nyilvánvaló, hogy az ellenzéknek a kormányétól eltérő meglátásai ilyen körülmények között reálisnak és figyelemre méltóaknak tűnnek. Egy ország irányítása nem tekinthető könnyű sétának, különösen akkor, ha ott van az ellenzék is, amelyik a cipőbeli kavicshoz hasonlóan nehezíti a járást. Sajnos emiatt a fránya kavics miatt tekinthető egy rendszer demokratikusnak, mert ha ezt a kavicsot kidobják a cipőből, akkor a futás ugyan könnyebb lesz, de a cél bizonytalanná válik.