Kis tulajdonú és kis jövedelmű

Az egyensúlyi helyzetekről!
Akár a természeti, akár a társadalmi folyamatok mindegyike törekszik egyfajta nyugalmi, egyensúlyi állapot felé, amit korábbi, vagy azonos idejű lassú, vagy gyors változások folyton felborítanak. Korábban ezt a szituációt az ellentétek egységének és harcának nevezték, ami alapvetően igaz is, bár én nem nevezném a hegyképző erők és - a hegyek lebontását eredményező szél, víz, hőmérsékletváltozás - hatása közötti viszonyt harcnak. Nyilvánvaló, hogy bármelyik természeti, vagy társadalmi jelenséget, folyamatot ilyen szemüvegen keresztül kell néznünk. (A katolikus egyházban már rég rájöttek arra, hogy a dolgokat más oldalról is meg kell vizsgálni, amit az isten és az ördög ügyvédje gyakorlat bevezetésével értek el). Ha akár az ország, akár egy kisebb társadalmi (családi) egység bevételeit és kiadásait nézzük, azt látjuk, hogy a kiadások két fő irányban történnek. Az egyik ilyen irány, a már meglévő dolgok fenntartása és működtetése, a másik, új dolgok létrehozása vagy megvásárlása. Én úgy látom, hogy a hatalmon lévő politikusok többsége a második irány növelését szeretné elérni, az ellenzék az első irányt szorgalmazza. Végül a leromlunk, vagy lemaradunk között, valamilyen egyensúly fog kialakulni, ami független lesz mindkét politikus csoporttól. Látnunk kell, hogy bármilyen cselekvésnek vannak előnyei és vannak hátrányai. Ha valaki tisztán akar látni, akkor mindkét oldalt mérlegelnie kell. Akit a döntési kényszer elhatározásra sarkall, az mondhatja azt, hogy a pro és kontra érveket figyelembe véve döntöttem, de azt nem teheti meg, hogy csak a döntését támogató érvekről beszéljen. Aki ezt az utat választja, az szeretné elkerülni azt, hogy bárki is vitassa a döntése helyességét. A fő útról le lehet térni, ha a mellék út járható és a célhoz közelebb visz mint a fő út. Akiket a mellék útra vezetek, azok joggal várják a fő útról való letérés magyarázatát. Az nem megoldás, hogy az általam választott utat kinevezem fő útnak és így nem kell magyarázattal szolgálnom. Megtehetek mindent, hogy csökkentsem a munkák fizikumot igénybevevő részét de tudnom kell, hogy ezzel megnövelem az elhízással, mozgáshiánnyal kapcsolatos gondokat. Növelhetem az emberek átlagos életkorát, de tudnom kell, hogy ezzel együtt megnövelem az öregkorral együtt járó problémákat (betegségek, nyugdíj stb.) is. Növelhetem a munka termelékenységét (robotizáció, munkaszervezés, gépesítés), de tudnom kell, hogy ezzel növelem a munkanélküliséget is (lehet gátat építeni kanállal is meg buldózerrel is). Látható, hogy a cselekvéseink zömét egyáltalán nem egyértelműen kedvező tényezők határozzák meg. A mi a teendő kérdésre, valakinek mindig választ kell adnia és ezek a válaszok valakiknek biztosan nem fognak tetszeni, amit a dolgok természetes rendjének tekinthetünk. Magyarán, ha valaki nem ért velünk egyet, az ettől még nem lesz hazaáruló sem gyengeelméjű. Az emberek többségének a gondolatai csaponganak össze-vissza és néha olyasmi is az eszükbe villan ami a többieknek szokatlan, furcsa. Egyszer megkérdeztem egy holland kislánytól, hogy náluk hogy nevezik ezeket a furcsa gondolatokat? Azt válaszolta, hogy az ilyen gondolatokat bizarr jelzővel illetik.
Úgy gondolom, hogy mindenkiben valamilyen kettősség él. Egyszer mindenki szeretne döntéshozó lenni máskor meg szeretné a morgáshoz való jogát érvényesíteni. Számomra nyilvánvaló, hogy az emberek többsége ki is éli ezt a kettősséget. Lehet, hogy a főnökével, a kormánnyal szemben nyuszi, de a feleségével, a beosztottjával szemben oroszlán.