Gyakran hallani, panaszként, vagy együttérzésre várva, hogy valaki milyen sokat dolgozik. Nekem az a véleményem, hogy ez a mondat dicsekvést és a kivagyiságot hangoztató értelmű. Én azt hallom ki ebből a mondatból, hogy nekem van munkám, lám én milyen fontos vagyok (veled szemben, akire már a kutyának sincs szüksége). Kíváncsi lennék, hogy a jól szituált emberek (színészek, újságírók, élsportolók, igazgatók, képviselők, polgármesterek stb.) hány bejelentett embernek adnak munkát, hány család megélhetését biztosítják. Felteszem, hogy ezek az emberek nem maguk végzik a háztartási és a házkörüli munkákat, de adót, társadalom- és nyugdíjbiztosítást az általuk foglalkoztatottak után nem fizetnek. A fekete munka kifehérítését itt kellene elkezdeni, majd ezután a közbeszéd tárgyává tenni. Az elégtelen szellemi kapacitás érzését talán az okozza, hogy ellenérdekeltek azok, akiknek ezt a szellemi erőfeszítést meg kellene tenniük.
A munkanélküliség megoldási módjai különböző korokban
Azt hiszem, hogy a fizetőképes kereslet és a termelés már régóta elvált egymástól és azóta gond, hogy a munka nélkül maradó emberekkel mit lehet kezdeni.
Úgy vélem, hogy az egyik megoldás a vallási objektumok elkészíttetése (piramis, székesegyházak, templomok és más vallási tárgyú építmények) és a hadsereg fenntartása volt, a másik pedig a népesség csökkentésére hivatott háborúk folytatása. Az első megoldás lényege, hogy úgy foglalkoztatunk tömegeket, hogy azok csak olyan árut termeljenek, amelyért csak az állam, vagy az állam nevében eljáró (fáraó, király, császár stb. papság) fog fizetni. A második megoldás lényege, hogy csökkentjük azok számát, akik árút termelhetnének. A kapitalizmus megjelenésével más megoldásokat kellett keresni, mert a piramisok és templomok már megépültek. Ezeket a nagy állami beruházások (út és vasút építések, folyószabályozások, csatorna- és gát építések stb.) váltották fel. A hadsereg és a háborúk egy ideig még megmaradtak a munkanélküliek ritkítójaként. A szocialista társadalom felhasználta a kapitalista társadalomra jellemző megoldásokon túl azt is, hogy lecsökkentette az áruféleségek számát, vagyis növelte azoknak a termékeknek a körét, amelyeket csak az állam vásárolhatott meg. Ezzel együtt a munkanélkülieket a termelő egységekhez kapcsolta, így úgy tűnhetett, mintha nem volna munkaerő felesleg. A globális rendszer még nem alakította ki a rá jellemző megoldási formát, de az bizonyos, hogy erre a rendszerre is jellemző a túltermeléssel együtt járó munkanélküliség. A fenntartott hivatásos hadseregek létszámának csökkenése, a háborús veszteségek elmaradása a népesség szaporodása fokozza a munkanélküliséggel járó feszültségeket. Az ökológiai- meg csillagháborús katasztrófával fenyegetés nem igazán eredményes, vagyis ily módon nem lehet tömegeket ilyenféle vallásos útra terelni, s ezzel valamiféle új piramis építésére rá bírni. Az oktatás kiterjesztését tekinthetjük a munkanélküliség csökkentésének egyik megoldási formájaként, mert a normális életvitelhez és fejlesztési lehetőségekhez, nem szükséges annyi magasan képzett ember, mint amennyit jelenleg a fejlett világban képeznek, de alkalmazni nem tudnak.
A magyarországi népességszaporítási és munkanélküliség csökkentési törekvések kilátásait én ilyen szemüvegen át nézem és várható eredményességét így ítélem meg.
Jelenleg a közhasznú munkások piramis és gát építés helyett, árkokat tisztítanak, leveleket söprögetnek, gyomot kaszálgatnak. Az utókorra, mi ezt hagyjuk.
Visszavezetés a munkaerő piacra
Ha a kínálatot növeljük, a kínált portékának (munkaerőnek) lemegy az ára. Ennek örül a vevő, de nem örül az eladó. Ezen a piacon ki a vevő és ki az eladó. Kiket képviselnek azok, akik növelik a munkaerő kínálatot?
Az értékcsökkenési leírás, mint a gazdálkodás egyik eszköze
Az anyagi javakkal való gazdálkodás mindig azt feltételezi, hogy az egységnyi termékre, szolgáltatásra jutó költségeket a gazdálkodó minimalizálni akarja.
Ez az akarat - a versenyben maradás, illetve a profit maximalizálás miatt - minden gazdálkodótól elvárható.
Az állam ezért, és a gazdaság egészére kifejtett hatása miatt, az értékcsökkenési leírást fontos szabályozó elemként alkalmazza a gazdálkodók viselkedésének befolyásolására.
A versenyszférában ez a szabályozás úgy hat, hogy azok a gazdálkodók akik felfutó termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, azok magas árakkal és leírási kulcsokkal gyorsan megújíthatják termelő kapacitásaikat (ezzel keresletet teremtenek más ágazatok termékei iránt), a kifutó termékeket és szolgáltatásokat kínálók az alacsony leírási kulcsokkal alacsonyan tarthatják áraikat és így versenyben maradnak (embereket alkalmaznak, nem növelik a munkanélküliséget).
A monopolhelyzetben lévő gazdálkodóknál az államnak kell a profit maximalizálásra irányuló törekvést, egyensúlyba hozni a gazdaság élénkítésére irányuló állami akarattal. Tehát amikor az állam elfogadja egy monopolhelyzetben lévő gazdálkodó árait, akkor elfogadja a gazdálkodó áraiban megjelenő amortizáció mértékét is.
Ha a gazdálkodó az elfogadott magas értékcsökkenési leírás ellenére úgy viselkedik, mint akinél alacsony az értékcsökkenési leírás, akkor a gazdálkodói érdeket tükröző profit maximalizálási törekvés túlsúlyba kerül, az állam gazdaságélénkítő törekvésével szemben.
Nyilvánvaló, hogy az államnak fel kell lépnie az ilyen szituációk ellen, hiszen a gazdálkodó figyelmen kívül hagyja az állam gazdaságélénkítő törekvését. A versenyképesség növeléséhez ellenőrizni kellene, a gazdálkodók jelenlegi gyakorlatát. Úgy gondolom, hogy a versenyképesség növelésének ez a terelgetés hatásosabb eszköze lenne, mint az alkalmazott visszavezetési módszer.
A munkanélküliség csökkentése
A munkanélküliség csökkentése nagyon fontos kérdés. Szerintem ez ügyben meg kell vizsgálni mindent, függetlenül attól, hogy a megoldást ki javasolja. Ami első nekifutásból látszik:
- növelni a katonaság létszámát, esetleg újra bevezetni a kötelező sorozást,
- a magas jövedelműekkel eltartatni a jelenlegi munkanélkülieket úgy, hogy a mindenki legyen köteles annyi családot eltartani, ahányszor a jövedelme eléri, mondjuk, a minimálbér ötszörösét.
- a vagyonhoz is köthetünk hasonló kötelezettségeket, ezzel a vállalkozásokat is bevonhatjuk az emberek alkalmazási rendszerébe.
Tudni kell azonban, hogy a fentiek nem az igazi megoldásai a munkanélküliség problémájának.
Mire van kereslet?
Sokat beszélünk a munkáról, a tanulásról, keveset azonban arról, hogy milyen munkát végezzenek azok akik e munka eredményét el is akarják adni. Nemcsak a vezető kérdezi azt, hogy mi a teendő hanem a munkás is meg a munkanélküli is. Nem a munkás tudja megmondani, hogy Kínában, Németországban vagy Amerikában mire van kereslet. Ő csak azt látja, hogy valakik kiutaznak, vagy már eleve ott vannak és ezekről a számukra fontos kérdésekről nem mondanak semmit. Széchenyi modernizálhatott, mert a világlátása során látottakat itthon megvalósította. Mások csak a kaszinókban és fürdőhelyeken tudták parasztjaik nehezen megszerzett forintjait elkártyázni.
A gazdasági- és az evezős verseny
Nézzük meg a közös csónakban evezés történetét. A csónakban ülők többsége húzza az evezőt, a kormányos pedig irányítja a csónakot és diktálja a tempót. Normális evezős versenynél senkinek sem jut eszébe ezt a felállást vitatni. A gazdasági élet azonban nem hasonlítható a normális evezős versenyhez. A gazdasági életben az evezős szeretne holnap is evezni, sőt azt is szeretné hogy akár ő akár a gyermeke ne evezős, hanem kormányos legyen. A kormányos holnap is kormányos akar maradni és azt szeretné, hogy a gyermeke is kormányos legyen. Mivel kormányos sokkal kevesebb van, mint evezős előbb – utóbb ki tör a kormányosok és az evezősök közti feszültség, különösen akkor, ha ez az együttműködés nem eredményes, vagyis alul maradnak a versenyben. Én úgy gondolom, hogy a baloldali az evezősök oldalán áll, de tudja, hogy szükség van a kormányosra is. A jobboldali a kormányosok oldalán áll, de tudja, hogy evezősök nélkül nem halad a csónak és álló csónakot nincs miért kormányozni. Ha a kormányos jól kormányoz, akkor az evezősnek nem sok esélye van a cserére, ellenkező esetben a csere létrejöhet. Most úgy néz ki, hogy az evezős versenyt átalakítják a motorcsónakok versenyévé, ahol az evezősökre semmi szükség, a versenyen egyedül a kormányos vesz részt, a volt evezősök a partról figyelhetik a versenyt.
Szerintem nem az a kérdés, hogy egy országban valaki jobb, vagy baloldali-e, hanem az, hogy az ország polgárai jól érzik-e magukat vagy sem. A Kádár korszakban az emberek többsége a Nyugati országokhoz viszonyítva rosszul érezte magát, a rendszerváltás után, a Kádár korszakhoz viszonyítva is rosszul érzi magát.
Európai polgárosodás
A globális világban az európai társadalmak csak egyik lehetőségét jelentik a lehetséges megoldásoknak és nem biztos, hogy a legjobb lehetőséget kínálják. Úgy tűnik, hogy a nagy lélekszámú országok, régiók előretörése zajlik, részben a kényszerek (élelmezés, ruházkodás - genetikai módosítás), a belső piacok nagysága (a termelés gazdaságos méreteinek megteremthetősége), a gazdasági lehetőségek (űrkutatás, űrhajózás) miatt.A gazdasági lehetőségeink mérlegelésekor abból kell kiindulnunk, hogy méreteinket és gazdasági súlyunkat helyesen megítéljük. A jelenlegi hozzáállásunk (merjünk nagyok lenni), lehet, hogy akadályozza a gazdaságunk kibontakoztatását. Valamikor egy kínai delegáció járt nálunk. Az egyik vállalkozónk úgy gondolta, hogy most megfogta az Isten lábát és eladhat a kínaiaknak 50 ezer sálat. Amikor eladási szándékát jelezte a kínai delegációnak, azok azt örömmel fogadták és azt mondták, hogy ez nagyon jó de, nekik nem 50 ezer, hanem 50 millió sál kell. Vállalkozónk felmérve a helyzetet, kénytelen volt lemondani az üzletről. Ebben az esetben, ha a vállalkozónk mert volna nagy lenni és megköti az 50 millió sálról szóló szállítási szerződést, azt hiszem megnézhette volna a cégét.
