Az államról, a közüzemekről és a bankokról!
Az utóbbi időben azt láthatjuk, hogy a címbeli hármasnak a kapcsolata egyáltalán nem nevezhető rózsásnak, holott ezek feszültségmentes együttműködése az ország szempontjából nagyon kívánatos volna. Mivel az állam meghatározza a két utóbbi mozgásterét ezért az utóbbiak elvárnák, hogy az állam világosan tudomásukra hozza az elvárásait. A közüzemek elvárnák, hogy az állam mondja meg, hogy mit fogad el normális napi tevékenységnek és mit tekint vészhelyzeti tartaléknak? Nyilvánvaló, hogy a közüzemek minél több kiadásukat a tartalékképzéshez kapcsolódónak akarják elismertetni, az állam pedig ellenáll ennek az akaratnak. Hálózatokat és kerülő utakat nem lehet egyik napról a másikra kiépíteni. Jelenleg az állam elvon ugyan forrásokat a közüzemektől, de nem mondja meg, hogy ezt miért teszi, ezzel bizonytalanságban tartja az érdekelteket. A rezsicsökkentési szlogen hatásos lehet a közüzemi szolgáltatást igénybevevő fogyasztóknál, de a közüzemi szolgáltatók és az állam közötti viszonyt nagyon megterheli és a tartalék képzést nem segíti elő.
Az állam, az eladósodás nem kívánatos hatásairól, a bankok, a kölcsönök időnkénti szükségességéről kellene, hogy beszéljenek, kapcsolatukat és viszonyukat ennek a hozzáállásnak kellene tükröznie.
Lehet, hogy a bankok vétkesek a deviza alapú hitelezés kiterjedt voltában, de joggal mondják azt, hogy az állam már annyit elvett tőlük a különadókkal, hogy abból már bőven megoldhatta volna a devizahitelesek problémáját, ehelyett a különadót felélte, a problémát pedig nem oldotta meg, ezért kapkod fűhöz-fához, hogy ezt a valóban problémás helyzetet megoldja. Ennek a hármasnak az együttműködését megterheli az, hogy az állam nem szerez érvényt, az árképzést jelentősen befolyásoló amortizációs leírások ellenőrzésének.
Az anyagi javakkal való gazdálkodás mindig azt feltételezi, hogy az egységnyi termékre, szolgáltatásra jutó költségeket a gazdálkodó minimalizálni akarja. Ez az akarat - a versenyben maradás, illetve a profit maximalizálás miatt - minden gazdálkodótól elvárható. Az állam ezért, és a gazdaság egészére kifejtett hatása miatt, az értékcsökkenési leírást fontos szabályozó elemként alkalmazza a gazdálkodók viselkedésének befolyásolására. A versenyszférában ez a szabályozás úgy hat, hogy azok a gazdálkodók akik felfutó termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, azok magas árakkal és leírási kulcsokkal gyorsan megújíthatják termelő kapacitásaikat (ezzel keresletet teremtenek más ágazatok termékei iránt), a kifutó termékeket és szolgáltatásokat kínálók az alacsony leírási kulcsokkal alacsonyan tarthatják áraikat és így versenyben maradnak (embereket alkalmaznak, nem növelik a munkanélküliséget).
A monopolhelyzetben lévő gazdálkodóknál az államnak kell a profit maximalizálásra irányuló törekvést, egyensúlyba hozni a gazdaság élénkítésére irányuló állami akarattal. Tehát amikor az állam elfogadja egy monopolhelyzetben lévő gazdálkodó árait, akkor elfogadja a gazdálkodó áraiban megjelenő amortizáció mértékét is. Ha a gazdálkodó az elfogadott magas értékcsökkenési leírás ellenére úgy viselkedik, mint akinél alacsony az értékcsökkenési leírás, akkor a gazdálkodói érdeket tükröző profit maximalizálási törekvés túlsúlyba kerül, az állam gazdaságélénkítő törekvésével szemben.
Nyilvánvaló, hogy az államnak fel kell lépnie az ilyen szituációk ellen, hiszen a gazdálkodó figyelmen kívül hagyja az állam gazdaságélénkítő törekvését. A versenyképesség növeléséhez ellenőrizni kellene, a gazdálkodók jelenlegi gyakorlatát.
