Szélső balt a palettára!
A hazai és az EU parlamentjébe be kell vinni a szélső balt. Olyan kínos, hogy a szélső jobb mellett nem lelhető fel a szélső bal is. A munkáspárt adva van ugyan, de az aktivitása miatt erre a szerepre teljesen alkalmatlan. A DK – ból, egy kis erőfeszítéssel alkalmas baloldali szélsőségest lehetne faragni, akit a Jobbikkal szembe lehetne állítani, így az Orbán – Vona párossal szemben megjelenhetne a Mesterházi – Bajnai –Gyurcsány trojka is. Nyilvánvaló, hogy ha nem is kormánypártként, de ellenzékből kit támogatnának a felsorolt szélsőségesek. Híd emberként az említettek tökéletesen megfelelnek, nagy valószínűséggel össze tudják kötni az érintett szervezeteket. Az EU-ban némiképp más a helyzet, mert a Morvai Krisztinával legalább olyan cserfes embert kell szembeállítani. Erre a szerepre a Szanyi megfelelő lenne, csak az a baj, hogy ő egyenlőre az MSZP jelöltje. Az EU-s választásokig még van idő kitalálni a megfelelő megoldást.