Ellenességekről
Elítélek mindenféle ellenességet, ha az embercsoportokra és nem emberekre vonatkozik. A történelmi és a jelenlegi példák nekem azt mutatják, hogy minden csoportban vannak tisztességes és becsületes emberek és vannak másfélék. Ezek az emberek a vezetési hierarchia különböző posztjain különböző lehetőségekkel rendelkeznek. Magas poszt – nagy jó, nagy rossz, kis poszt – kis rossz, kis jó. Ezért én az embert ítélem meg, mégpedig úgy, hogy ha magas poszton álló csak kis rosszat, vagy kis jót csinál a posztra érdemtelenként nem foglalkozom vele, ha magas poszton álló nagy rosszat csinál, akkor elítélem, ha nagy jót, akkor megdicsérem. A kisposzton állókkal és a poszt nélküliekkel, mivel ezek sem nagy rosszat sem nagy jót úgysem tudnak tenni, nem foglalkozom. Ebből következik, hogy én elítélem azokat akik rosszat tesznek másokkal függetlenül attól, hogy fasiszták, vagy kommunisták. Ebből eredően én nem tartok elítélendőnek minden bőrfejűt, jobbikost és nem ítélem el sem Kínát sem Kubát sem azokat akik itthon a nyilaskeresztes vagy a kommunista párt tagjai voltak.
Asszimiláció – valakinek vagy valamely népnek, népcsoportnak más népbe való beolvadása.
Integráció – Különálló részeknek, valamely nagyobb egészbe, egységbe való beilleszkedése, beolvadása, egységesülése.
Mielőtt bármit szeretnénk tenni cigány ügyben, alaposan elemezni szükséges a magyarságra, a Magyarországon élő nemzetiségekre és a cigányságra vonatkozó tapasztalatainkat, elképzeléseinket. Az asszimiláció és az integráció szavak értelmét és használatát kell tisztázni. Szerintem mindkettő egyformán a beolvadás igenlését jelenti, még akkor is ha a Szlovákiában élő magyarok asszimilációjáról és a Magyarországi cigányok integrációjáról beszélünk. A Magyarországon élő kisebbségek és a cigányok közti különbséget az jelenti, hogy a cigányoknak nincs anyaországuk. (A zsidók megteremtették maguknak úgy, hogy elvették a palesztinoktól) Fel kell tenni azt a kérdést, hogy a Kárpát medencében vagy bárhol élő magyarok beolvadását a lakhely szerinti államba támogatjuk, vagy ellenezzük-e?
A támogatás azt jelenti, hogy tudomásul vesszük az első világháború befejeztével létrejött állapotokat és arra biztatjuk az elszakadt testvéreinket, hogy próbáljanak beilleszkedni az új hazájuk rendjébe. Ha a beolvadást ellenezzük, akkor azt sugalljuk idegenben maradt testvéreinknek, hogy tartsanak ki, mert jövünk mi és segítünk nekik a hazatalálásban vagy itt a mai Magyarországon, vagy a mai Magyarországot kiterjesztjük az ő álltaluk lakott területre is. Én fájó szívvel ugyan, de az első megoldás mellett vagyok azért, mert a második megoldással nemcsak a már elszakadtakat veszíthetjük el, hanem hazátlanná tehetjük a most még hazával rendelkezőket is. A hazátlanság érzéséről és következményeiről megkérdezhetjük a palesztinokat, a kurdokat vagy a nálunk élő cigányokat. A cigányságról úgy kell gondolkozni, mint a világon szétszórt hazátlan népről, akinek nincs olyan centruma, ahol a nyelvét, a kultúráját a szokásait összefognák. A szétszórtság hangsúlyozása nagyon fontos, mert ez megkülönbözteti a helyzetüket az írekétől, a flamandokétól, a katalánokétól vagy a baszkokétól. Helyzetük a zsidók Izrael megalakulása előtti helyzetéhez hasonló, azzal a különbséggel, hogy a zsidók rájöttek arra, hogy a tudás nagyon fontos ami miatt ők gazdagok is lettek. A cigányok többsége sajnos tanulatlan és szegény, ráadásul nincs olyan összekötő kapcsuk, mint a zsidók vallása. Vegyük észre, hogy sokáig a magyarok többsége is tanulatlan és szegény volt, de a tanulás és a nevelés kiemelt bennünket a tudatlanságból és úgy-ahogy a szegénységből is. Eljutottunk az oktatás nevelés kérdéséhez. Itt azonban nem egy gyerekről, hanem egy népről van szó. Ennek a nevelésnek nem a magyar hagyományokon, hanem a cigány lelkületen, a kialakítandó cigány értékrenden kell alapulnia. Az ebben a munkában résztvevőket kell támogatni és a támogatásra váróktól először a terveiket, majd az eredményeiket kell számon kérni. A számonkérést pedig a cigányságért felelősséget érző cigány értelmiségre kell bízni.
A cigányok értékrendje az európai értékrendtől szemlátomást eltér! Ez az eltérés a sok évi együttélés során is megmaradt, ami olyan mélyen gyökerező különbségekre utal, amiknek a megváltozásához történelmi léptékű tapasztalatok felhalmozódása szükséges. Ezeket a valamiket az európai ember szinte természetesnek veszi, mert ezt a történelmi léptékű tapasztalatot már korábban megszerezte, emiatt a valamik már természetesnek tűnnek számára. Úgy vélem, hogy ezek a valamik, a megtakarítás és az élőhely rendben tartása. Valószínű, hogy bennünket magyarokat a középkori járványok tanítottak meg az élőhelyünk rendben tartására, a korai kapitalizmus lehetőségei pedig a megtakarítás célszerűségére. Azt hiszem, hogy a tücsök és a hangya meséje minden európai ember számára ismert akkor is, ha az abban megfogalmazódó világlátást nem mindenki gondolja végig. Vannak akiknek az élet csak a mából áll, a holnappal törődjenek azok akik azt meg is érik. A másik csoport pedig úgy gondolja, hogy a holnapot ő meg fogja érni, ezért ma már ennek megfelelően cselekszik. Látni kell, hogy a mának élés az emberiség egy korábbi szakaszában általános volt, hiszen mindenki örült, hogy tele van a hasa és, hogy túlélte a vadászatot, túlélte a mát. Látni kell, hogy az európai értékrend követése nemkívánatos jelenségekhez is vezet ilyenek: neurotikusság, magányosság, szaporodás visszaszorulása, az ember – ember közti beszélgetések beszűkülése, az individualizmus térhódítása stb. Lehet, hogy a mi (európai) életfelfogásunkat jobbnak tartjuk, mint a cigányokét, de a biológiai fejlődés tapasztalata ennek ellentmond. A biológiai tapasztalat azt mutatja, hogy az a mutáció szaporodik, amelyik a természetes szelekcióra helyesebben reagál. A szaporodási trendek egyértelműen azt mutatják, hogy a cigányok reagálása helyesebb, mint a miénk. Az integrációval kapcsolatban azt mondhatjuk, hogy nekünk kellene a cigányokhoz igazodni és nem fordítva. A mának élés úgy tűnik, előnyösebb a holnap csodájánál, vagyis ma kell megenni az aranytojást tojó tyúkot. (Aki nem biztosít, azt az állam kisegíti egy árvízkor, vagy más természeti csapáskor, aki valutában adósodik el, azt az állam kisegíti, ha emelkedik a valuta ára).
A cigányok reagálása helyesebb, mint a miénk.
De mire is reagálunk? Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy valamiféle változásra reagálunk, ami lehet környezeti (természeti) és társadalmi. A változások mikéntje az lehet, hogy olyasmik jelentek meg amelyek eddig nem, vagy nem jelentős mértékben voltak velünk, vagy eddig bőségesen rendelkezésünkre álltak, de most már nem dúskálunk ezekben a javakban. Feltehetően ezek a környezetszennyezés, az energia és ivóvíz hiány megjelenése az élelmiszerek hiányának állandósulása.
Társadalmi változásként élhetjük meg a munkanélküliség tömeges megjelenését és ezzel együtt a szükségtelenség érzésének a térhódítását. Ha meggondoljuk, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy bizonyos népcsoportok nem is érzik azokat a változásokat, amelyekre mi reagálunk, vagyis ők nem reagálnak, hanem élik az életüket úgy ahogy eddig tették, és a mi visszaszorulásunk miatt keletkező űrt szaporodásukkal betöltik.
Ha a kisebbségekről beszélünk, ritkán gondolunk arra, hogy valamilyen értelemben mindannyian egy kisebbséghez tartozunk. Leggyakrabban a vallási és az etnikai kisebbségekről hallhatunk. Ezek mellett, említhetjük még a hajléktalanokat, munkanélkülieket, nyugdíjasokat, diákokat stb. Azt mondhatjuk, hogy kisebbségekről csak valamilyen –többnyire szakmai- értelemben beszélhetünk. Amikor cigány-, hajléktalan- bűnözésről hallunk, arra kell gondolnunk, hogy a bűnözési statisztikák rendőrségi elkészítésekor, az arra illetékesek valamilyen csoportosítást kitaláltak, ami olyan amilyen. A bűnözésnél maradva, nyugodtan beszélhetnénk családi-, női-, fehérgalléros stb. bűnözésről. A vallási és etnikai kisebbségekről beszélve, azt kell tudnunk, hogy Szlovákiában, Szerbiában, Romániában az ott élő magyarok etnikai-, az arab világban a keresztények vallási kisebbségben vannak. Ha nekünk magyaroknak fáj a trianoni trauma és ennek amikor csak tudunk, hangot is adunk, nem tagadhatjuk meg a zsidóktól sem azt, hogy a nekik fájó holokausztról, amikor csak tudnak, hangot adjanak.
Egyszóval, a kisebbségekkel szemben legyünk türelmesek, mert más út úgysincs.
A demokratikus gondolkozás is ezt sugallja még akkor is, ha demokrácia alatt a többségi vélemény érvényre juttatását értjük. Vannak olyan általános érvényű magatartási szabályok amik a lehetségest tiltottá teszik. Ezeket nevezhetjük morális (vagy Isteni) törvényeknek is. Egy erős ember nyugodtan agyonverhetne egy gyengébbet, de általában, ezt mégsem teszi. Egy erős kormány azt tehet a gyenge ellenzékével amit akar, de általában, megtartóztatja magát.
Az ilyen morális törvényeket valakik mindig megszegik, de ettől függetlenül, mindig hatnak. Ha valakinek nincs jobb dolga, akkor az ilyen morális törvényeket írásba, (törvénybe) foglalja, amit ezek a valakik ugyanúgy megszegnek.
Minden ember vagy az Istene, vagy a történelem ítélőszéke előtt felel arra a kérdésre, hogy ezeket a morális törvényeket betartotta-e.
