Szólásszabadság!

A Charlie Hebdo elleni támadás kapcsán újra felmerült, hogy van-e határa a szólásszabadságnak. Azt hiszem, hogy van ilyen határ. Mi magyarok ezt tömören úgy fogalmazzuk meg, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Ha valakik szeretnék megfogalmazni ezeket a határokat, azoknak azt mondhatom, hogy a teljességre ne törekedjenek. Azt hiszem, hogy az önkorlátozás és az öncenzúra az óta létezik, amióta az ember beszélni kezdett. Ha egy vadászó társaságban van egy félszemű és én elkezdem szapulni a félszeműeket, az mindenképpen figyelmetlenség még akkor is, ha azt mondom, hogy az, amit mondok, az a jelenlévőkre nem vonatkozik. A globalizációval és a multikulturalizmussal olyan mértékű lett az emberek keveredése, hogy sehol sem lehet fellépni egy-egy embercsoport ellen. Minél nagyobb ez a csoport, a megtorlás veszélye annál nagyobb. Nyilvánvaló, hogy sokkal nagyobb veszéllyel kell szembenéznie annak, aki vallási csoportok elégedetlenségét „vívja” ki, mint annak aki például a melegekét. Ami egyes embereket és szerkesztőségeket illeti, elmondható, hogy vállalni a valami elleni fellépést, az azt is jelenti, hogy vállalni kell a valamit védelmezők retorzióját. Azok az emberek akik esetenként valami ellen fellépnek, legfeljebb  az érdekeltek rosszallását vonják magukra. A rosszallástól nem kell félnie senkinek, mert ez csak azt jelenti, hogy az adott témát más másként látja, ez pedig minden értelmes vitának a kiinduló pontja.